Lényedbe ájulva...

 

 

...lelked legtitkosabb zugába
bújok, mint újszülött őz, remegő
anyjához, hisz kihez bújhatnék
máshoz? Te vagy a test a lélek,
a belélegezhető bizonyosság,
eddig vártam, hogy a szerelem
megmutassa nekem naptól
részegen ragyogó arcát...

 

csak... véres már a szívünk,
naponta kapjuk és nyelünk,
de itt már a megváltás, közel,
csak nagyon, nagyon hinni kell...
kellene, de én még nem merek,
becsomagolom, arra a pár percre,
az egész lényedet, illatodba bújok,
mit a párnán felejtesz...

 

s a csodás győzelem, mikor
kedvemért nyílik ki az áldott
titkok kertje, miket te sem
véletlenül hagytál rejtve, s
most számolatlan, mindent
megkapok...
egyetlen mindenem, ugye,
ne szokjam meg a „nélküled”
gondolatot?

 

Szeress viszont, ne nézd, hogy
nyílt vagyok, nem álságoskodok!
Azt lásd, hogy kedvedért
egyetlen lángolás vagyok...