Legyél a
nappal,
Sok-sok sugárral,
Bűvös alkonyattal.
Terítsd be szépséggel
Az életem.
Nincs kedvem figyelni
Semmilyen hangra,
Mikor ez a belső
Ringat csendesen.
Hiszen már tehetem,
Mire hallgatok, s én
Erre a belső hangra
Voksolok.
Értéke nincsen.
Mégis óriás, felmérni
Balga és dőreség.
Hallgat a csend velem,
Javasol a szív, itt
Bent, halkan,
Nesztelen.
Mink maradt, mára?
A hangok, a fények,
Régen voltak nagy
Akarások, akarnok
Szenvedések.
Hallgatnak,
Elmentek.
Nyomuk után
A szél hordja
A port az
Emlékek
Alkonyán...
