...mert eljött hozzám és
megmutatta új lakhelyed.
Szép volt, meg jó is, meg
oly nyugtató is...
Nem tudom, miért féltem,
hideglelősen menekültem.
A hangom pedig teljesen
elveszett.
Igen, a hangom elveszett.
Rájöttem ugyanis, te már
nem velem vagy, elvitt egy
nyugalmas, másféle lét...
Ordítva zokogtam, nem
akarok veszteni, ily
hamar még...
Nem, bizony nem akarok
veszteni még...
Az angyal csak csóválta
szépséges fejét, kezemből
tiédet kivette szépen, s
engem egy ajtón halkan
kikísért...
Ne gyere vissza, ez volt
a búcsú, de többé neked
itt még nincs helyed,
egyelőre, bizony most
el kell küldjelek...
A könnyek a párnát
jól eláztatták és rideg
reggel volt, bús ébredés...
Remélem, nem gondolta
komolyan az angyal...
Ez még csak figyelmeztető,
színházi csengetés...
De visszakaplak, épen,
erősen, felejtünk együtt
minden bánatot...
Igazán fölszáradnak az
árva könnyek, nemcsak
a párna, a reggel, az álom...
Minden valóság előttünk
még,
s én boldogan csodálom,
bármeddig imádom bele a
világba szemed színét...
Ragyogó és csodás,
Mosolygó, édes, csak
Engem követő szemed
Színét...
