Két bájos cipőcske...

 

 

...átsétált rajtam, nem vettem
észre, hisz bámultam, Őt...
nem tudtam, hogy egy - két
kis aprócska lépés már
halálos dózis és azonnal öl...
Ő rám se nézett, mert nem úgy
akarta, semmilyen mód nem
léteztem neki, mert gőgös,
fölényes, s ez olyan szegényes,
de mit tehetünk, ha egy nőcske
beképzelt, eszetlen, kis hiú...
többet ér neki egy talmi kis
ékszer, vagy pezsgő, vagy
nyüzsgés...
a szív – az meg mi? kérdezné
túlzottan fölnyílt pillákkal, mint
ki nem tud a világról semmit,
csak ártatlan, csacska, kicsit
gonoszka, de alattomos kis
boszorkány, hisz erre született...
esze, mint libának, csípője, lába,
meg az a cipőcske viszont oly
gyönyörű....
eszi a fene, milyen gyönyörű!
az ostoba férfi meg utána fog
menni, libaész ide, butaság oda...

 

csak egy pár cipő, ami mesébe illő,
s az ártatlan hímet elnyelte az
éjszaka...