...laknál tőlem,
megtörténhetne,
mi így nem jöhet létre soha.
Megkímélnénk egymást a sok
zűrzavartól, s mint egy szigetre,
mennék el hozzád - oda...
Leülnék csendben a fotelba.
Várnék, míg a megkezdett dolgod
befejezed szépen.
Teát főznénk, vagy sört innánk
éppen, pont, ahogy kijön...
Beszélgetnénk sok, okos dologról,
de vidámak is lennénk eleget.
Én mindig igyekeznék - még jobban,
mint egyébként, - hogy kellően szép
legyek neked...
Néhány szál cigaretta füstje lágyan
belengené az esti, szép szobát.
Gyertyák és rejtett, kicsi fények
kísérnének minket, s együtt töltött
óráink nyomát...
Nem kérdeznénk már semmit, ami
fájna, hisz mi már megtettük bőven,
amit az asztalra rendes embernek
le kell tenni.
Ezért van jogunk - kicsit lassabbnak,
kényelmesebbnek lenni. Tehetjük.
Mögöttünk sok munka elhaladt.
Jól csináltuk.
Ennek biztonsága a mi biztonságunk,
hogy életünkben nem loptunk napot.
Most megérdemelten éljük, élvezzük
a fáradtabb, őszi napot.
Megfognád a kezem, csókot lehelnél
rájuk lágyan. Jólesne, ebben a sok,
sokszor bánatos rohanásban, miben
biztos sziget vagyunk.
Aztán elkísérnél haza, a kapuban
elköszönnél tőlem, hogy legközelebb
majd hozzám te gyere...
Én várnálak téged és varázsos meséket
regélnék, mik egyszer, mind megtörténtek.
Nálam is a gyertyák és a fények, s illatok.
Olyan szép lenne...
De nem laksz pár sarokra tőlem.
Nem is tudom, hogy hol létezel éppen.
Csak álmodtam egyet, csoda volt!
Azért én, mint mélyen, lent, nem
kimutatva, de alapvetően - örök
optimista - hiszem, hogy csak
pár sarokkal arrébb...
Ennyi az egész.
