Mosolyog rám a monitorról.
Hihetetlen dús levéltenger,
Benne a gyümölcs még csak
Ígéret, de tele élettel,
Szerelemmel!
Ez a csodás növény minden
Kicsiny levélsarja már az
Életre igenel. Kacagva él,
Nem gondol elmúlásra,
Hisz oly életteli, dús, kövér!
Hogy a fa egyszer majd kiszárad?
Gondol erre a bánatos fene!
Van sok holnap, teli napfénnyel,
Duzzadással, nedvekkel, mik
Titokzatosan keringve mind
Az életre igenelnek...
Akkor tanuljunk élni pont
A gránátalma okán, mely
Élni akar, mindenhogyan és
Mindenféleképpen, szembeszáll
Széllel és viharral, vagy zúgó,
Félelmetes fergeteggel.
Nőni akar, szaporodni, élni,
Gondosan táplálni szépséges
Gyümölcseit. Ha ő nem gondol
Soha gonoszra, pusztítóra,
Mi sokkal okosabbak,
Tegyünk róla, hogy
Éljünk, csak úgy, mint
A gránátalma...
Akiben van élet,
Nem éri el a
GONOSZ!
