Ez lett az életünk,
Zongorista nincsen benne.
Ő biztos eljátszaná a régi
Slágert búsan:
„Én úgy szeretnék részeg lenni
Mert részegen már nem fáj semmi,
Semmi, de semmi se fáj...”
Ezt akarnánk? Ülni elbutulva?
Búsongni az elmúlt jobb napon?
Alkoholba fojtva a lehetetlen mát…
A bánatos fene akarja!
Utálom az alkoholt!
Én nem felejtek, hányok tőle.
Mint mindentől, ami itt folyik.
Kihúzzák alólunk a párnát.
Utcára kerül egy egész ország.
Az üres lakásokban vajh majd
Ki lakik?
Tíz millió hajléktalan országa
Leszünk majd, törje ki a lábát
A méregdrága cipő, ki fel meri
Venni, mikor gyermekeket
Fenyeget éhhalál, a menhely már
Nem tudja fogadni a hajléktalanok
Növekvő hadát. Megálljt ki fog
Egyszer üvöltve szólni?
Gerincet törni tovább nem lehet.
Nevetség rajtunk az egész világon!
Jól alszik, aki mivelünk ezt tette?
Elbír a lelkiismeret mindenféle
Szennyet? Úgy látszik, elbírja.
Bomlunk, szakadunk, acsarkodunk.
Szétverjük azt is, ami van! Szegénységünk
Világ szégyene! Mi énekeltünk egyenlőségről?
Akkor azt adták a szánkba, meg mellé némi
Kenyeret. Most se dal, se kenyér, se béke.
Mehetünk a bűn - rákos fenébe!
Inni akkor se fogok!!!
A gerincem nem veszi fel az épnél
Megszokott, íves alakot. Egyenes, mint
A seprűnyél. Ezért oly emelt a fejem.
Meg tudom, hogy embernek születtem
Kezemhez nem ragadt soha idegen fillér!
Külföldön is élhetnék, de hazajöttem,
Éhendögleni. Aki onnan üvölti a hazafiságot,
De tudnám jól szemközt köpni!
Gyere, állj ki! Innen ugasd hazafiságod!
Kívülről, akkora házból mit körbejárnod
Nehéz, könnyű ordítani!
Emberek, most kéne megállni, elévenni
A maradék tisztességet! Fölemelni ezt az
Árva népet, mert tehetséges, nemes!
Látni, mennyire le van aljasítva -
Nekem RETTENETES!
Darwin azt mondta, lejöttünk a fáról.
Én azt látom, odafönt kuporgunk.
Nézegetjük elveszetten, bambán,
Míg leesünk, vagy csak éhenhalunk.