Azok a talányos könnyek,
Melyek jó előre jövőt jósoltak.
Nem tudhattuk, miért lesz most
Valami újabb, mesébe illő, furcsa
Fejezet?
Akkor még csak azt sejtettük,
Nem jó nekünk állandóan együtt.
S míly furcsa, a távolból örökké
Egymás szavát lessük, ezért élünk,
Ez az igenlésünk.
Nem minden szerelem íródik a
Tervező asztalán, pontosan, mint
A derékszög, meg a vonalzóval
Húzott, kérlelhetetlen, tiszta
Egyenes.
Van másféle életminőség, mely
Csak annak a kettőnek természetes,
Aki megéli, aki szeretve csak így
Tud létezni, s ettől a napja szebb, s
Kerek.
Ne sirassuk hát, hogyan csinálják
Az életüket mások, harmóniánkkal
Cserélnének sokan, tiszta, szép
Magunkat lemintázva, a külön napot
Szívvel áldva...
Keresztet rajzoltam a
homlokodra,
Aztán egy csókkal zártam csendesen.
Ez a mi kettőnk szövetsége, furcsa, de
Szent és teljesen széjjeltéphetetlen!
