...én a kantárszárat,
közibe a lónak,
Roggyon a világ! De te nem engedtél
Az adott szóból semmit, lassítottad
Szépen a fogatot. Elmagyaráztad, az
Életünk milyen szép, s a bosszúságra
Idő sem marad. Megszelídítettél,mint
Értő tréner a morgó nagyvadat.
Nem kellett ígéret, nem kellett
Szótenger. Biztosítottad, te örökre
Itt maradsz. Lassan lehiggadt a
Dagadó méreg, szélesre tárult
Az ég alja nekem. Kézenfekvő
Lett a számomra, hogy csak várni,
S az idő virágot csak nekünk terem.
Mennyire más a gondolat, hogy a
Csodás kis házban ott vagyok veled.
Fa alatt egy padon, vagy télen
Kandallónál – biztonságom
Tebenned lelem.
Nem úgy halok meg, mint kutya
Az útfélen, kit a gazdája kivert és
Nincsen otthona. Ha fogod a kezem,
Mosollyal búcsúzol, biztos, hogy
Nyugodtabban megyek el oda…
Oda, hol már valami formában
Bizony sokan várnak, s velük leszek.
Te sem fogsz egyedül maradni,
Drága, mert az illatom, a lelkem
Itt fogom hagyni veled.
Ha meglegyinti arcodat egy szellő,
Tudnod kell, e surranás is én vagyok
Neked. Hűségedet, mint útravalót
Cipelem magammal, bár bizisten
Nem tudom, milyen leszek?
De a hűséget sem lehet kézzel
Fogni hisz itt lakik a szívben,
Legbelül.
Így hordozol majd
Tovább is magaddal.
Mosolygós ember,
Ki békében él egyedül.
Ezt fogják sokan gondolni, hisz
Látni csak te fogsz a lelkeddel
Engemet. Bárhová kerülünk,
Ott is megvárlak, s ígérem,
Nagyon fogok örülni
Neked!
