Kondult a nagy óra.
Mindenki aludni tért.
Lelkem cipellőjének
Egyik felét küszöböd
Őrzi, rálelsz, ne félj!
Ha megtalálod, forgatod,
Elgondolkodsz majd erősen.
Hol láttam ezt a varázsos
Nyomot, valahol kint
A messzi időben?
S a te lelked is elindul,
Persze utánam, hogy
Megkeress, pedig még
Nem tudod, hogy én vagyok...
Csak a láthatatlan lábbelit
Szorítod, mert az az egyetlen
Nyomod...
Ott bent, a szíved tája,
Ne félj, jó iránytű!
Elvezet hozzám,
Elébb, vagy utóbb...
Mesét ír a valóság,
Élhetőt, szépet,
Mindig boldog véget,
Hisz már itt is állsz,
Az ablakom előtt!
