Egyszer csak…

Felfoghatatlan lesz a messze,
Nem érted már, hogy valaha
Közelebb jönne. Megadod
Magad az elmúlásnak,
Kápolnát építesz sok régi
Vágyódásnak.
Azoknak, amikről úgy hitted,
Könnyen valósággá válnak.
Amikor még naívan hittél
Megannyi, kedves, jóízű
Csodának.
Be kell látni, más a romantikus,
Balga, kicsi gondolat, melynek
Dőrén, s könnyelműn egy percre
Odaadod magad. Ez nem baj,
Semmiképpen.
Ha van erőd fölébredni, rájönni,
Mennyire messzi valóban a messzi.
Közel soha nem lesz belőle.
Ezt elteszed. Maradnak a napi
Apró örömök.
Szépen szólnak hozzád. Várnak.
Te tudod, hogy nincsen helye
Régen a valóra vált csodáknak.
Mégis örülsz, hogy annyira
Komoly a szó.
Aztán majd elporlik minden szépen.
Megy a gondolat- temetőbe, ahogy
A többi régen. De nem panaszlod,
Örülsz, hogy benne részed volt,
Így – vagy úgy.
A lélek kristály- vitrine bizony
Ilyen törékeny csodákkal van tele.
Ne lépjél bele, lábbal a közepébe.
Ne törd el ketté az álmokat.
Cserépben gyönyörködni
Nem lehet.
Nem is szabad.