...magányos, nagy kertjében,
szivarfüstjébe burkolózik éppen,
gondolatait csak egy lány tartja fogva,
ki a párizsi éjt, hajdanán az égre lopta...
Majd eltűnt, ahogy jött, könnyű bokával,
az angol úr szívén hagyott súlyos homállyal...
Csak egy
midinett,
Egy aprócska,
Párizsi lepke,
Ki elszállt,de a
Szívét összetörte...
Ki elszállt, de a
Szívét összetörte...
A szépen
nyírott, gazdag, angol gyepen,
hol idegen fűszál, dudva meg pláne
nem terem, rója a magányos sétákat
a kifosztott szívű angol úr, ki tudja jól...
Ezek a lányok elszállnak, mint a lepke.
Nincsenek bent sem a telefonkönyvbe’,
hisz oly gyorsan repülnek tova...
Csak a
kacagása,
Csak a szép boka,
Csak a könnyű léte
Oly szívet maró...
Nincs is erre
Megfelelő szó, igen,
Nincs is erre
Megfelelő szó...
Sőt az is
könnyen meglehet, hogy
egy ködös éjszakán, mint egy kivert,
apró öleb, már el is pusztult az a lány...
De azt is biztos olyan könnyen vette!
Hisz nem volt lakása, s nem volt semmije,
csak egy pár bájos cipőcske, s a könnyű boka...
Miért tud így fájni, oh, egek ura?
Hiába
gazdagság és
A vastag szivar füstje,
A szíve meghalt, talán
Mindörökre, mert
Áttáncolt rajt’ két
Parányi láb...
S a visszahozhatatlan
Vágy éget és fáj, bizony,
A vágy úgy éget...
És...
Fáj...
