Jártam, ahol az
ember
A legszebb korát őrzi
Életének.
Állóképpé merevedik
Minden, ami szép volt
Kerek, egyértelmű, ép.
Megáll a filmtekercs, de
Nem ég be a film, csak
Nem fordul tovább a
Hatalmas vetítő karika.
Megáll.
Szépen, csendben várja,
Meddig szükségeltetik
A léleknek a csoda.
Aztán, mint okos gép,
Szépen kikapcsolja
Az egész mindenséget,
Csak azt az egy kort
Hagyja, a csodás
Állóképet.
Együtt vagyunk, mindenki
Boldog és nyugodt, sokat
Nevetünk, mindenből csak
Ötöt veszünk, hisz ennyien
Vagyunk, több minek kell?
Aztán belefárad a lélek.
A láthatatlan gépészt kéri,
Csináljon fényt, oldja fel
Az áldott sötétet. A mese
Véget ért szépen, s fájva
Élünk tovább,
Bele a szürke
Valóságba...
