Csak azt ne hidd...

 

 

...hogy nekem nem fájt az első
hajnal, amikor itt maradtam a
saját igazammal...
csak azt ne gondold, jó vátesznek
lenni, s előre látva már előre sírni.
Ezért vagyok kemény, nem engedek
közel magamhoz, igazából senkit...
mert ha megmutatom, nehezen,
véres, gyönyörű lelkem, mindig
piszok éri...
s az eleven húsba szórt homok fáj,
de ezt nem tudhatja senki, aki teljes
vértezetben szokott – akár piacra
menni...
mégis mondom, vallom, szívem
igazával – jó bőrtelenül élni, jobb,
mint koszban fürödve, csontig,
fájdalom nélkül lerohadni...

 

én – én vagyok, ebből nem engedek,
de a jóságodért mindent odaadok,
mindent elviselek, csak tisztán,
csak szépen, ahogy az árva égitestek
ragyognak fönt a hideg fényben...
mellettem kemence melege ül és
az igazság szép, fehér madara
pihen csendesen...

 

többé soha nem tudom neked
kimondani, hogy jó vagy, tiéd
vagyok,
szivem...