Hosszú évtizedek őrzik
Jóságos szelíd lényed
Sok- sok nyomát.
Valami elromlott.
Nem akarsz hallani,
Nem akarsz beszélni,
Nem érdekel, mi van velem.
Mivel ismerni véllek,
Azt gondoltam, hiszem,
Valami súlyos, nagy gond
Ereszkedett az életedre.
Nem osztod meg velem.
Ilyen vagy. El kell fogadjalak.
Nem mindenki tud beszélni.
A fájdalmat jól elrejti, s belül
Kegyetlen szenved, vagy őrli
A megoldás malmát, de egyedül.
Remélem, nem bántottalak,
Remélem, sok, ostoba kis
Fecsegésemből nem lett
Örökre eleged... ha így lenne,
Megköszönném mindazt,
Miért tiszteltelek, nagyra,
Igen nagyra tartottalak téged.
Bezárul a kapu, de a jóság
Emléke mindenképp melegít.
Akkor is, ha nem lesz szó és
Többé nem nyugtat engem
Tőled a sok, igaz beszéd...
Áldjon az isten és
megköszönöm,
Szépen, az ajándékot, hogy
Ismerhettelek!
