Most ez a dolgunk.
Állunk az ablakban,
Mint a kisgyerek.
Elhisszük, hogy eljön,
Bekopogtat, s mellénk
Leül, mint, ki ide született...
Szárnyat nem visel,
Ruhája hófehér és
Felnőtt, okos, tiszta.
Minden fájdalmunkra
Mesét tud, s hitünket
Csendben visszaadja.
Halkan távozik, miután
Minket szépen megnyugtatott.
Egy zsákkal erőt is adott, hogy
Semmi sincs veszve még…
S mi megnyugodva, melegen
Összebújva elhisszük biztos
Üzenetét! Igen, marad, kinek
Ez a dolga, nem akarhatják a
Keserves végzetet, hisz nem lehet,
Az tényleg nem lehet!
Megszabadulva kínzó
kételyektől
Marad a szívünk tárgyilagos, teli
Hittel, bizalommal, hisz
Meglátogatott a réges- rég várt
Angyal, s nekünk, kettőnknek
Bizonyságot hozott.
