...azt hittem,
rámszakadt
az isten. Hittem, hogy
nálam elesettebb nincsen.
Aztán jöttek édes, szomorú
Szavak, a lélekmélyről,
Ahonnan ritkán szabadul
Egy - egy gondolat.
Boldoggá tett, hogy nem
Lehetek egyedül mégse.
A világ nagy része nem
Született örömzenére.
Így aztán szót váltunk,
Belebújunk kicsi bánatunkba,
Mint egy közös, meleg kabátba.
Aki nem az élet császára,
Gyakran gondolja, most
Bealkonyult… De jönnek,
Jönnek, egyre többen, ki
Kicsit fájva, ki kicsit
Véresebben. Akkor kell a
Jó szó, van tovább, hisz
Nem rágták a szánkba
Az imát. Van szavunk,
Saját, elmondhatjuk magunk,
Ha a jósággal társalogni
Szépen megtanulunk.
Bármennyire fáj néha,
Élni mégis csodás!
Kelj föl hát barátom,
S az úton velem jer tovább!
