Tőlem, neked…
Amikor elmentél,nem ért váratlanul. Végtelenül szelíd vagy és nagyon
intelligens. Azt hagyod,hogy a dolgok történjenek. Arra viszont nem leszel
hajlandó,hogy feleslegesen kínozzanak,a gyógyulás legkisebb reménye nélkül.
Húsz éves lettél,szinte napra pontosan,amikor először jelentkeztek a furcsa
jelek. Barátságos lényed gyanakvóvá vált,mosolygós,kicsit laza,a maga módján
nemtörődöm magatartásod szigorú és óvatos. A gyanakvás nélkülözött minden
alapot. Éreztem,hogy baj van,próbáltalak vigasztalni. Nem hallgattál rám.
Kívül helyezted magad a valóságból. A két erős mentőtiszt ölben vitt le. Kaptál
egy injekciót és elaludtál. Nem tudták,hogyan ébredsz,ezért ébredésedig hálós
ágyba kerültél. Pici ápolónő ölelte a derekamat: - Ne tessék sírni,nekünk is van
gyerekünk. Megszakad a szívem ezért a szép fiatalemberért,pedig nem is az én
gyerekem. Tudom mit érez. Ne féljen nem lesz semmi baj! - Ez a vigasztalás jóslatnak
is bevált, mert az osztályos orvos megnyugtatott. Nagyra nőtt, erőteljes húsz éves
férfi, ilyesmi elő szokott fordulni. Nincs semmi baj. Haza is adtak.
Kaptál egy ideig pár gyógyszert,de látni nem akartál senkit. Emlékszel,autóba
ültünk és kimentünk az erdőbe. Sétáltunk, én belédkaroltam és beszélgettünk.
Ott jól érezted magad. Nem féltél. Amíg velem voltál, mindig tudtam, nagyobb baj nem
lehet, mert valahogy tudni akartad, hogy vagyok. Nem szeretted a nyalakodást, néha a
szót is szűken mérted. De - lennem kellett. Lassan visszaépültél a többiek közé. Te, bátyáddal
ellentétben nem vonzottál nagy társaságot. Szűk körben teltek az éjszakába nyúló
bulizások. Párakat szerettél és azok értékeltek téged. Ez a bulizós, piálós korszak volt. Ez mindenkiről lemúlik, mint a kosz. A fiatal szervezet ezt még
kiheveri, kiveti magából.
Az engem nem érdekelt,hogy nem hajtott becsvágy. Olvastál,mindig tudtad, mi
történik körülötted. Későn fogsz megérni arra, hogy önfenntartó és önálló légy.
Ez be is igazolódott. Édesapád próbálkozásai különféle szakmák irányába csúfos
kudarcba fulladtak. Ő nagyon jót akart neked, csak nem értette a te
lassú, szemlélődő, nyugalmas lényedet. Aki örökmozgó állandóan a pótcselekvés
határáig munkálkodó alkat, azt a halálba bosszantja ez a fajta „ semmittevés ”.
Pedig te az igazi életedre készültél és én tudtam, másként vagy összerakva, nem
szabad sürgetni. Kisgyerekként is olyan gyönyörű voltál, hogy az már kifejezhetetlen. S ez nem az anyai szem elfogultsága. Növekedésed ideje alatt
mindvégig jellemző volt rád az a természetes báj, ami egész lényedet meghatározta. Nagyon szép férfi lett belőled. Nagyon magas, rengeteg hajjal, dús
szempillákkal, szép mosollyal. Genetikusan öröklődött, hogy úgy néztél ki, mintha
rendszeresen gyúrtál volna, úgy középfinoman. Mozogtál te egész
gyerekkorodban, bicikliztél, úsztál, korcsolyáztál, fociztál,állandó mozgásban
voltál.
Az ütőshangszerekhez kiváló érzéked volt. Az ütős egyébként is
„ születik ” . Adottság és kész. Te még rátanultál vagy nyolc évet,teljes
felszerelést is vettünk neked. Egyszer azt mondtad: nem. Soha többé nem vettél a
kezedbe semmit. Halálosan tehetséges voltál.
Emlékszem mesébe illő délutánokra. Ültünk az álomszép, piros autóban, te
vezettél, Csibe hátul kényelmesen elhelyezkedett és mentünk. A táj arrafelé
gyönyörű. Lankás és szelíd és rengeteg sárga repce borítja be a fák közötti
földdarabokat. Ebben a ragyogásban autóztunk szinte minden délután, szólt a
rádió, vagy a magnó ( Eagles „ Hotel California ” ). Mindhárman azt éreztük ,
kiválasztottak
vagyunk. Akkoriban olyan szép és nyugalmas volt az életünk.
Te egy év után követtél engem haza, s már nem is voltál hajlandó elmenni.
Amikor elmentél megkomolyodni, megtanulni fontos iskolában, hogyan kell
szakszerűen bánni vadállatokkal állatkertben, akkor már csak ritkán jöttél haza.
Édes , fátyolos hangodat sokszor hallottam a telefonon át, de nem akartad, hogy
kimenjek hozzád. Kevés az idő, meg nagyon fáj a hátad, egyem meg a szívedet, ne
kínozd magad, majd jövök. Beletörődtem, hogy nem akarod valamiért, hogy lássalak. A
képek, amik az utolsó időszakról készültek, vádiratok számomra.
Tudom, hogy akartak törődni veled, azt is tudom,hogy te nem engedtél a közeledbe senkit. Inkább dolgoztál húsz órákat. Imádtad a majmaidat, s a boltokhoz mindig
elmentél az aznapi gyümölcsért, ahogy az a tulajdonossal való megállapodás
szerint járt. Pontos és feddhetetlen, kiváló munkaerő voltál. Mindent
beleadtál, mert tudtad, nem tart már soká.
Kezelésekre kellett járnod. Nagyon megkínoztak. Kísérleteztek szegények, mert nem
tudták, mihez fogjanak. Egy júliusi napon jutottál elhatározásra. Elég.
Fényesen világított a tudatod, ez így egyre méltatlanabb és felesleges is.
Amikor leálltál a harminc emelet magasságú autópálya leálló sávjában, elszánt
voltál és mindenkihez könyörtelen, de igazad volt. Biztosan tudom, te ugyanúgy
láttad a végtelen horizontot, a fénypászmákat, amik beragyogták az eget és azt is
tudom, hogy érezted a hívást, hazatérsz. Elszálltál, mint egy angyal, én már csak a
letört répalevelek közé térdelhettem. Ott üvöltöttem fel először, mert a hamvaid
körüli hókuszpókusz téged ismerve nekem disszonáns volt és ferde. Nem ízlésed
szerint való. Az nyugtatott meg, hogy az urnád elé tettük édes, gyerekkori, nagy képedet. Kicsi zöld gyíkocska osont be a templomba, megállt a képed előtt, majd
gyorsan tovasurrant. Üzentél, jól vagy. Neked jó. Elhiszem.
Kifosztott leszek, magányos és szomorú, míg élek, mert bárki van mellettem, szürkébb
a nap, nem ragyog a gesztenye barnája sem, egyáltalán ,személyes jelenléted nélkül
kifakult a világ. Ez az én önzésem, de ennyire lehetek önző, ha már megkaptalak
ajándékba 31 és fél évre, hogy örülhessek neked. Elvették az örömömet. Neked jó, ez
mindennél fontosabb, de a szárnyaszegett madár itt maradt és kisfiát siratja míg
él, mert emberi eszével nem tudja felfogni, miért kellett kiesned a fészekből. Isten veled Drágám. Legyen neked jó, hagyjanak végre békességben, rám
pedig csak a szép gondolataidat pazarold, hiszen neked már csak olyanok vannak. Soha soha nem
szűnök meg szeretni TÉGED.
MIKLÓS 1972-2003
<< Főoldal
2005 Minden jog fenntartva thao & fly man