Mesélj…

 

 

 

 

Most visszaálmodjuk a nyárt,a hűs hársfasort.Ott andalgunk hárman.Zoli,Miki és anyuka,azaz én.Apuka dolgozik szegény.Hallgatja a rengeteg félrejátszott hangot és embereket nevel a főiskolásaiból.Az ő növendékei mindig rendes fiatalemberek és „jódolgú lányok”(ahogyan Kodály Zoltán emlékezett a galántai népiskolabeli osztálytársairól).Mi még csak hárman sétálunk,mert a Csibe csak sokkal később ötlik fel a szívemben,s bólint rá apuka helyeslőleg.

Zoli a háromkerekű biciklijével nagyon bírja.Amikor már tikkadni látom,egyszerűen felakasztom a könnyű alkalmatosságot a Miklós ülős babakocsijára.Zoli meg rááll a hátsó tengelyre,oda,ahol a kapaszkodónál fogva tolom.Rettentő jópofán nézhetünk ki.Kicsi a rakás alapon haladunk és ordítunk,mert mi így szoktunk beszélgetni.Zoli kendőzetlenül kérdez,én azonnal válaszolok és jókat röhögünk, a szó szoros értelmében.Én azóta is hangos vagyok,meg süket is lettem egy hangyányit.Zoli meghalkult.Kemény az élete.Csak amikor a kislányával bohóckodunk,akkor van újra ilyen harsány derű.

Miklós hallgat,egy-két szót közbeszól,de ő még nem annyira beszédes,hiszen másfél éves.Zoli négy én meg huszonhárom.A Simonyi út hosszú ám és még a játszótérig is el kell jutni.Nekünk soha nem jutott eszünkbe a villamos.Mi gyalogolni akartunk,sétálni,meg beszélgetni.Úgy,ahogyan a gyerekek egymással szoktak.Komolyan,nagyon egyetértve,nagyon összetartva,ugyanakkor rettenetesen vidáman.A játszótérig még hatalmas,égigérő fenyők között megyünk.Én elmesélem,hogy nagyapóval,meg nagyanyóval ugyanitt sétáltam gyerekkoromban és ezek a fenyők akkor is ilyen magasak és kopaszak voltak.

A megszólítást Zoli találta ki az „öregeknek”.Meg is maradt örökre.Igaz,nagyapót már tizenhét éve nem lehet megszólítani,de ma nem sírunk.Nagyapónak jó ott,ahol van és megérte a Zoli érettségijét is.Nagyon büszke volt rá. Emlékszem,mindig könnyes lett nagy kék szeme,ha valami meghatotta.Sajnos ezt én megörököltem tőle,csak az én szemem már semmit sem ér.Az övé 67 évesen is gyönyörű volt,amikor elment.

Szóval kiérünk a játszótérre.Zoli már mászik,mint a majom.Miklóst kisegítem a kocsiból,szalad a homok felé.Rengeteg aranybarna haja úgy keretezi az arcát,mint egy jól sikerült paróka.Ennyi hajat én még életemben nem láttam egyazon fejen.Rámnevet a minden gyöngyfogával,én meg szaporán veszem elő a szatyorból a vödröt,lapátot.Még szatyor is elfért a hálóban,amit a fogantyúra lehetett erősíteni.Mi nem szoktunk hiábavalóságokat hurcolni.Enni,inni,fürödni otthon szoktunk,de fagyival maszatolni,az mindig szinte kötelező.Imádom nézni,ahogy örülnek neki.Én nem nagyon szeretem az ilyesmit,ők igen.Velem az a baj,hogy én igazából nem voltam rendesen gyerek a sok felnőtt között.De most lehetek.Nagyon jóóóó!Aztán átmegyünk az erdőn a főiskola felé vezető sétányon apához,mert tudjuk,mikor fejezi be a tanítást.Halkan kopogunk a földszinti ablakon,majd lebújunk.Apa kinéz:-Ki van ott?-de már mind a hárman eláruljuk magunkat és nevet a négytagú gyereksereg.Hazafelé már Miklós apuka nyakában ül,Zoli kipróbálja,milyen újra babának lenni,ezen újabb derültség,ahogy feszít a saját kocsijában,hiszen Miklós előtt az övé volt.

Arra mindig vigyáztunk,hogy tiszta és rendes lakásba érjünk haza.Kádba a bandával,aztán puha,édes pizsamák,vacsora sok tejjel(amit mindenki imád ,csak én nem tudom meginni,de erről nem tehetek).Emeletes ágy.Zolié a macis ágynemű,Miklósé a katicás.Most apuka mesél.Természetesen a Gőgös Gúnárból a kesztyűt.Ahol az utolsó mondatot mindíg Miklós mondja:-Ész a kiszujjában…

telbetgíz!!!!!!!(ezt az öreg rövidlátó hangya főzi és természetesen tejbegríz,csak miklósul az még nem úgy van.)

 

Valahogy így nézett ki nálunk egy nyári délután.Apuka megöregedett,én már nem vagyok egészséges.Zoli sokat dolgozik,fáradt és komoly.Engem mindig megszeretget.Telefon nélkül is pontosan tudja,jól vagyok-e.Apukát már nem ismerem,mert olyan régen nem vagyunk együtt,hogy már nem lehetnek,csak az emlékeink.Miklós pedig felülről szemlélgeti,bölcsen és komolyan,ahogy szokta ezt a fura micsodát,amit mi idelent életnek nevezünk.A szive megvan,tudom és érzem.Azt is tudom,hogy abba a régi nyárba most és így is visszavágyik,ahogyan a felnőttségbe egyáltalán nem.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man