BALLADA

Kóbor lélek árnya járja
A falusi éjszakát.
Szíve nem tud megnyugodni
Annyi hosszú éven át.
Nincs megnyugvás benne
Semmi, odafönt,se idelent.
Ittmaradt kedvesét várja,
Bár tudja – ez képtelen.
Neki menni kellett akkor,
Pont mikorra teljesült ,
Mire szíve régen várt már,
S most kóborol – egyedül.
Végre igen lett a nemből,
Szívszakadván várta hát,
Mikor viheti magához
Rég áhított asszonyát.
Nem nyughatik, nem csak
Egyszer a gonoszság
Angyala…
Holdas éj jött, kést kapott
A boldog kérő oldala.
Akkor nem szenvedett
Sokat. Szíve azonnal megállt.
Nem tudhatta akkor ő még,
Nem egyszerű – odaát.
Minden éjjel, fájó szívvel,
Azzal, mi már neki NINCS,
Visszajő a kis ablakhoz,
Bánatosan betekint.
Ott benn varrogat a kedves.
Szeme könnyekkel teli.
Nagyon várta ő is a nászt,
Mert emberét szereti.
Szereti még most is,hogy nincs.
Visszavárja – nem lehet.
Csoda kéne, jajj, nagyon nagy,
Hogy te, édes, megjelenj!
Szíve tudja, hogy jelen van.
De ez így oly szomorú.
Boldogság, szerelem, béke,
Odalett, de nagy a bú…
De a bánat nem segít már,
Élni kell, bár minek is…
Neki többé más már nem kell,
Legalább emlékezik.
Egyszer volt egy derék ember,
Szerette őt oly nagyon.
Boldogság, ifjúság, szépség…
Könnyem a vászonba
Hullatom.


2005.június 13.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man