Dörrenés

 

 

 

 

A hatalmas ember hivatásos tiszt volt.Szinte gyerekfejjel döntötte el,csak ez lesz,semmi más.Nem lehetett elhatározásáról lebeszélni.Igaz,nem is nagyon próbálkozott senki ilyesmivel.Tudták,ha valamit a fejébe vesz,annak meg kell lennie.

 

Évtizeden túli szolgálati idejére nem nagyon gondolt vissza.Ha így tesz,föl kellett volna tennie magának a kérdést,jól választott-e.Nem tette föl tehát magának soha.Átélt annyi mindent,ami átlagembernek három életbe belefér.

Szervezetén is nyomott hagyott a kemény hivatás.Lelkébe pedig azok a momentumok,melyeket senkivel nem osztott meg,egy életre belemaródtak.

Ő soha nem beszélt ezekről sehol.A kollégák ugyanazt,ugyanott látták.A magánéletbe meg elvből nem vitte be a történteket.A lélek képlékeny,mint a gyurma.Szép léleknek,kedves alaptermészetű,igazi jó embernek kétszeresen megtöri a pszichéjét a kemény,durva valóság.Lefojtotta,nem beszélte ki.

Igazából nem is tehette meg,hiszen eskü kötelezte.Az évek rakódtak,rakódtak.

Először a szervezet jelzett,meglehetősen ijesztő formában,hogy ez így tovább bajosan fog menni.Ennyi idő után a rongyolt idegzetű,kellő tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező munkatársat könnyebb beosztásba teszik.A könnyebb is bolondok háza viszont.A keserű epe ott is eszi.Szembesül a napi rémségekkel,akkor is ha nem akar.Ez a magánéletre keményen bélyeget nyom.

Beletörődő természete megelégedett azzal,hogy hűségesen kitartanak mellette.

Háztartás rendben van.Más meg nem érdekes,mert ő maga tudta legjobban,az első bajnál szakad a cérna.Az asszony komoly műtétje elkerülhetetlenné vált.

Ekkor kivette a szabadságát és naphosszat a kórházban ült.Ezek a csendes idők sajnos ellenkező előjellel hatottak.Félelem a másikért és óhatatlan végiggondolása annak,hogy a középkorúak közé épp belépve hogyan is legyen tovább.Csak semmi bonyodalom,mert nem bír el többet.Ez világlott egyre fényesebben a tudatában.Ettől a felismeréstől visszahőkölt.Mi lesz itt,Úristen!

De aztán,mivel nyugalmas és beletörődő alaptermészete volt,hagyta útjára menni a gondolatot,mert megérezte,nem kell a sorssal faggatózni.Nem vezet sehová.Nagyon elhagyatottan várt,amikor egy mély női hang szólította nevén.

Nem ismerte fel,csak később.Első reakciója az volt,hogy beitta a kedves alakot.

Hagyta hatni a látványt.Nagyon kellemes és üdítő volt.Kedvessége,tapintata külön is az.A hölgy meginvitálta az autójába.Ne ácsorogjon itt,percek alatt hazapenderíti.Elfogadta a szíves invitálást és már az emlékek is derengeni kezdtek – valahonnan régről.Mint egy langyos,kellemes fürdő,úgy hatott rá a változatos,kellemes hangvételű csevegés.A női hangból világos érvelés,mély szeretet és lénye iránti nyitott érdeklődés csengett feléje.Nagyon jólesett ez a spontán törődés.Régen érezte,hogy valaki ennyire fontosnak tartja őt,szavakba tudja önteni,színesen,képszerűen a mondanivalóját.Ez a mondanivaló mind róla szólt.Aggódás,szelíd útmutatás,keresése annak,mi fészkel a megbántott lélek legalján.A kemény,nagy ember akkora szeretethullámot érzett átcsapódni egész valóján,hogy nem tehetett egyebet,kifejezésre kellett mindezt juttatni.Puhán,mint egy pillangó szárnya,tenyerével végigsimította a hosszú nyakat.A hatás váratlan volt.Nem húzódtak el,nem tolták el,belesímultak az érintésbe.Itt valami azonnal elvégeztetett.Bár ez nem analóg a keresztút stációival,de a lélek ugyanazzal a kínnal éli meg,mint a megváltó szörnyű testi kínjai lehettek.Változtatásról nem lehetett szó.Furmányokat kitalálni,ahhoz túlontúl tisztességes volt.Belül viszont valami felsikoltott a békés,beletörödő lélekben.Amikor megadásra született lelkületű ember kezd végre AKARNI,az rettenetes.Ő akart.Mindenáron. Hegyeket tudott volna elhordani.Ment is ez,egy ideig.Személyisége nem erre kódolódott.Van,akinek semmiféle megerőltetésbe nem kerül össze-vissza hazudni,le az égről a csillagot is.Az a fajta,úgy halászik a zavarosban,hogy több tucat orvhalász is megirígyelhetné.Neki ez nem ment.

Tudta,mi kell neki,tudta,mit akar és azt is tudta,hogy nem fogja véghezvinni.

Ahhoz erő kell,lelkierő,elán,amivel megindul,mint egy tank és tiszta helyzetet teremt.Ezzel nem szabad őt bántani.Alkatunkat testileg,lelkileg magunkkal hozzuk.Átlépni rajta körülbelül olyan vállalkozás,mintha a saját árnyékunkkal próbálkoznánk.Ennek végeredményét mindenki tudja.Lehetetlen.Ő próbálkozott.

Látta az odaadó kedvességet,látta mennyi szépség ajtaja nyílik ki előtte.A másik serpenyőben rokonság,magyarázkodás,szervezések hada.Lebukás ember alatti megaláztatása.Nem kellett volna a sorsnak ezt a kártyacsomagot a szemébe szórnia.Egy ideig szervezett,viszonylag olajozottan.A megviselt lélek azonban nem volt hajlandó könnyedén fölvenni a nem várt fordulatot.Otthon is gyalázatosan érezte magát.A másik helyen, a mennyeknek országában meg még gyalázatosabban. Érezte,mennyire leméltatlanítja a helyzet a független,szép asszonyt,aki nem tartozik számadással senkinek.Megadással várja őt és boldog a jelenlététől.Aztán éli saját megszokott életét – nélküle.Ez egyre jobban mart,égetett,de változtatni nem volt ereje.Igazából le sem tudta magának modellezni,hogyan tehetné.Amilyen arányban nőtt a hovatartozás ereje a tiltott irányba,annál nagyobb súllyal nyomta a lelkiismeret.Ezt és így,ővele nem szabadna.Nem érdemli.Elhagyni képtelen volt.Az alkohol már megkörnyékezte,de pont a „menny”-nek tett ígéret miatt ezt letette.Még az időszakos felejtés,feszültségoldás sem maradt meg eszköztárában.

 

Egy alakalom jött közbe.A barátokkal,kollégákkal névnapot kellett ünnepelni.

Addigra zenitre került az egész megoldhatatlan gubanc.Bepocsékolt istenesen.

Apropos adódott,hiszen névnap,ilyenkor ugyebár…Világított a csillagos,koranyári égbolt,langyos szél enyhítette a forró fej lüktetését.A hold teli pofával ordította sejtelmes üzenetét a nagyvilágnak bele az éjszakába:

- Élni kell,egyszer élünk,nincs több lehetőségünk!- Gyönyörű éjszaka volt

Talán soha nem érezte még ennyire,hogy végre élni akar,nem csak szolgálatot teljesíteni,mindenkinek és mindenfelé.Akkor ment be,amikor akart,senki meg nem állította az intézményben.Rangját és eleddigi múltját ismerték és tisztelték annyira,hogy kérdés föl se merüljön,mit keres odabent az éjszakában.

Megkereste a szolgálati fegyvert.Zsebrevágta.Kiment a fényes éjszakába.

Kimondta az egyetlen nevet,amely akkor és ott a legfontosabb volt számára.

Szemtől-szembe soha nem mondta.Kikerülte a megszólítást,valami kedves csacskasággal elütve a néven szólítást.Ez szemérmes báj,belső tisztelet diktálta gesztus volt tőle imádottja felé.A bólogató fák alatt megállt,mintegy szemrevételezve az egész látványt és belehasított,milyen nagyon szép.Milyen értékes és egyszeri tünemény minden egyes éjszaka.Ajándék.A fegyver hatalmasat dördült.Nem hallotta meg senki.Mikor rátaláltak,fogalmuk sem volt róla,mi történhetett ezzel a talpig nyugalom emberrel.Díszsortűz,saját halott,minden,ami jár.Az életét viszont senki nem adhatta vissza – többé soha.

 

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man