Mondd,mért szeretsz te mást…

 

 
 
 
 
A férfi bánatosan támasztotta a fejét a pultnak.Nagyon késő volt már.Ez a kis hangulatos hely azon kevesek közül való volt,amelyek túlélték a zenés presszók csúfos bukását.Itt ugyan gépről szólt a zene,nem volt egy árva zongorista sem,de a törzsvendégek jól ismerték egymást,mivel egyetlen kört alkottak.
 
A tulajdonos saját elvetélt álmainak megvalósulását látta ennek a helynek a megnyitásában és fölfuttatásában.Nagyon nagy ígény mutatkozott rá.
Amikor erre jártak párok,nem tudtak elmenni anélkül,hogy be ne üljenek.
A törzsközönség azonban magányos emberekből állt.Ők sok estét űltek itt végig.
Nem az agyagig tompulás öröméért.A zene,a beszélgetés,az együtt búsongás vonzotta ide mindőjüket.A negyvenet alig betöltött férfi fejére rászakadt az ég.
Minden úgy nézett ki,sínen van.Kora ellenére mindent elért,amit akart.Még maradt fölös energiája is.Még…még…tovább.Nem az anyagiak hajtották,inkább a becsvágy.Többnek lenni,előbbre jutni.Ez nem baj.Hogy az édes asszonyt elejétől únja,megszokta.Az életnek ez a tartománya annyit sem foglalkoztatta – önvédelemből – mint az evés.Egyetlen szeme fénye a tíz éves kislánya volt.
Vele véd- és dacszövetséget kötött,akár az anyjával szemben is.Mivel nem volt képzett pedagógus,sőt természetes érzéke sem nagyon mutatott helyes irányt,az anyuka döntéseit ők ketten rendszeresen „fölülírták”.Ellentmondani a másik nevelő félnek,gyerek előtt annak döntését megvétózni:- legalábbis halálos bűn.
A gyerekben zűrzavar keletkezik.Nem tudja magában kifejleszteni a belső biztonságot.Ha a parancs csak egyik helyről kódolható – óhatatlan lelki bizonytalanság ver tanyát a kis lélekben.Apuka ezzel nem foglalkozott.
Hurcolta autóval a gyereket,szembeámulta okosságát,átvették a leckét,tisza apa-lány „Hawai”.Ebbe durrantott bele a technika.Ráment próbából egy beszélgetős alkalmatosságra,melynek végén értelmes,okos,tanult nőszemély volt.A beszélgetések,táv – zenehallgatások olyan tartományokat szabadítottak fel a szunnyadó férfilélekben,amelyeknek létezéséről sem tudott.Ordított belül,mint az oroszlán.Rohant volna megfogni,érzékelni,tapintani,megszagolni,élőben látni a „vonal másik végét”.A fotó oly kevés!A szavak muzsikáltak,egyre nagyon és nagyobb lett az általuk feltárt kincsesbánya.Aki viszont egész életében kihagyta ezt a vetületet,az nem valószínű,hogy be tudja simán emelni – valamit meg kell változtatni.Nem kellenek szadista döntések.Nem kell gyereket,házat fűrészelni!
Dehogy kell!Csak meg kell tanulni a civilizált,nyílt emberi közlekedés formáit.
Ami két ember között nem működött eleve – soha nem is fog.Attól még lehet a közös otthont fönntartani,megbeszélve,szóban lefektetve – érzelmileg fölszabadítják egymást.Ettől senki nem károsodik,ha az eszköztár jól megválasztódik.A gyerek pedig csak annyit kérdez,amennyit fel is tud fogni.
Igenis,meg kell szoknia,hogy vannak olyan érzelmi tartományok,ahová majd felnőtten ő is belép.A tönkre sivárosodott lelkű apukát az már kevéssé fogja vígasztalni,hogy a lánya sem boldog,mert a beépített boldogtalanságot  modellezték le neki.Ha elmondja:- Becsülöm,szeretem anyádat,de másként,mint egy férfi egy nőt szeret.Ezt kérlek,fogadd el.Nem leszel megkárosítva,megrövidítve,de a lelkemben valami már nem őhozzá tartozik.
Teérted hálás leszek neki egy életen át,de él valahol valaki,aki nélkül nekem a nap is szürke.- Sokféle magyarázatot,ezer árnyalatot lehet találni,amivel magunkhoz szelidítjük a gyereket,nem csinálink belőle kis féltékeny dögöt.
Mert akkor egy életen át az marad,önző,önsorsrontó,rideg.Ezt a „vonal másik végén”plasztikusan föl is vázolták,saját tapasztalattal alá is támasztották.
Ahogyan elmondták,világos és kézenfekvő volt.Odaállni és „saját – szájúlag” megtenni a kinyilatkoztatást: nem ment.Szenvedett,mint két kutya,de beletörődő lénye képtelen volt ezt meglépni.A hétköznapok állóvizének sima tükrébe nem volt bátorsága beledobni a kavicsot.A fél oldala már meghalt,annyira vonzotta az ujjászületés napja (kis magán-húsvét).Mégsem lépett.Arcának éle egyre pengeszerűbb lett.Szeme összeszűkült.Izmos,inas teste még keményebb és szikárabb lett a lelki szenvedéstől.Összeszorított fogakkal húzta az igát három állásban tovább.A megátkozott összeköttetést meg elhallgattatta.A szívét viszont nem lehetett.Egyszer,mikor már a gyomorfekély határáig súrolta a kín,egy barátja elhozta ide a kis bárba.Itt nem kellett inni,mint az állat.Lehetett beszélgetni,kellemesen szólt a zene,dohánnyal el lehetett matatni óraszám.
Amikor a régi sláger fölhangzott,új feldolgozásban…valami megpattant odabent.Homlokával a pultra dőlt.Ami gyerekkora óta nem esett meg vele,lassú,kövér könnyek gördültek ki a szeméből.Akkorák,hogy koppanásuk a sík lapon hallattszott.Határozottan,plasztikusan felfénylett előtte,valamit nagyon elhibázott.Valamit összekevert.Valamit kihagyott,amit bűn nem megélni,bűn eltolni,bűn elfelejtettnek hinni,bűn kitörölni.Barátja nem értette a jelenetet,mert erről senkinek nem beszélt soha,hogy szerelmes lett,nagyon, rég óta, először.
Ujjongva,hallelujával,rettegve és halálos félelemben,hogyan oldható ez meg.
 
Nem oldotta meg.A dal után fölszáradtak a könnyek,s valami mély,sivár,kietlen érzés vert tanyát a szívében.Elszállt,elengedtem,nem is éltem igazán.Most látta,napnál fényesebben,a szerelem,ha jön,halálos bűn kiengedni a kezünkből.
Megélhető úgy is,hogy nem taposunk el másokat: de mi sem válunk használati tárggyá,ronggyá a másik jól számító ravasz kezében.A másikéban,aki a gyereket pajzsként maga elé tartva vindikál ki olyan jogokat,amelyeknek saját magatartásával nem tud megfelelni.Mindenkinek egy darab élete van itt a földön.Nem lesz másik.Elpazarolni,pótcselekvésekbe fojtani: a legelhibázottabb lépés magunkkal szemben.”Mondd,mért szeretsz te mást és én csak téged?”Nem szeret mást a másik sem,de a ki nem nyújtott kezet akkor sem foghatja meg,ha beleszakad.Fizikai lehetetlenségekre,csodákra földi ember bizony nem képes.
 
 

 

 

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man