Magányos vadász a szív
 

Az asszony elhatározta, megette a fene mostmár az egészet. Lépjünk, mert az idő halad. Az emberre gondolni sem szeretett. Válásuk után módszeres önfegyelemmel törölte ki az emlékezetéből ezt a néhány év házasságnak papírozott szigorítottat.


Átal is adta magának titokban a nagy Mária V.Rendet, mikor nagy levegőt véve tíz év után megszabadult. Hivatalosan is persze.
A szerencse az volt, hogy a véletlen okán édes úr lakását nem adták el – csak ki. Emiatt nem kellett legalább az utcára kerültem című ballada elgordonkázását végighallgatnia. A házasság alatt hallgatta eleget a félrészeg monológokat. Ezek eleve nem is válhattak dialógussá, mert senki nem volt kíváncsi asszonytárs mondandójára. Zuhany nélküli ágynakdőlés, hortyogással rendesen. Ki is költözött idő teltével a másik szobába. Ha már semmi nem jó, legalább az alváshoz szükséges csend legyen az élet egyetlen ajándéka. Ünnep, az közösen soha nem volt. Mivel a férj családja messze lakott, ilyenkor egyedül utazott hozzájuk, több napra. Már a házasság megkötésekor látszott, amazok nem elégedettek a választással. Ezért nem lett erőltetve a közös utazás sem. Úgyis csak a látszatnak adtak volna egy pofont. Jól, elengedetten nem érezte volna magát ezen felállásban senki. Jobb a béke. Mindegy, elmúlt. A fölsóhajtás kellemetes állapotán is túljutott már. Ekkor jön el az adott idő, hogy értelmes ember jó társaságban számot vessen a jövővel.
Mivel ő saját magával egészen jóban volt (kegyelmi állapot), így magával beszélte meg, csak úgy fejben, hogyan hát tovább. Az iskola, ahol tanított, kizárt dolognak számított. Minden épeszű kolléga nős, családos. Kellemesek az összejövetelek, de zárt a kör. Idővel kínos is volt már elváltként megjelenni. Ebbe a társaságba mindig egyedül járt, házas korában is. Így, hogy már nem volt hátország, bármennyire összeszokott a csapat, zavaró a „szabad vegyérték” tudat. Elhatározta, hogy lépni fog. Ügyesen meg is cselekedte. Az erre szakosodott irodától írtózott, mint a pikkelysömörtől. Nagy duma, nagy pénz – semmi eredmény. Égés annál több. Maradt az újság, benne frappáns kis bemutatkozás, néhány sorban. Jelige „Búzavirág”. Ez csak úgy észbe jutott. A dolgok azonban soha nem történnek véletlenül. Egész kellemetes kis személye olyan volt, mint egy ártatlan, kék virág a nagy gabonatenger közepén.
Meg is dőlt a meglepetéstől, mint elébb emlegetett gabonatábla, mikor megkapta az 56 levelet. Erre nem számított. Ennyire egyedül vannak az emberek? Meglepődött nagyon. Aztán kezdődött az olvasás. Emberi sorsok tárultak föl előtte a sorok nyomán. Ákombákom, kemény betűsor, mögötte őszinte bánat. Özvegy mezőgazda siratta asszonyát, de a dolgos kézre szükség van. Bár együttérzése teljesen az ismeretlené volt, félretette a levelet. Ötven kilóval és két idegen nyelvszak birtokában mit tud ő lendíteni a tehenek és malacok garmadáján? Ez nem megy, eleve… Tanulmányt fogok írni, gondolta a huszonvalahanyadik olvasása után. Volt sok őszinte szó, szívhez szóló könyörgés, utolsó szalmaszál érzet és volt sok sunyi galádság is. Teljes paletta tárult föl. A viselkedéskultúra, a veleszületett tulajdonságok letagadhatatlansága, az őszintén kavargó érzések, a kétségbeesetten megfogalmazott kérdések. Mind mind arról meséltek, hogy sok ember van egyedül és sok ember fáj, odabenn.
A tanulmányt meg fogja írni, ezt megfogadta, de a fogadalom teljesítését későbbi időpontra halasztva a választásra koncentált. Neki soha nem volt gyereke, testvére sem. Tanítványai viszont voltak, sőt osztályfőnök is volt, szinte mindig. Jelenleg is. A legszimpatikusabb az a középvezető banktisztviselő volt, aki őszintén leírta, nagyon csúnya váláson van túl. Megviselte annyira a dolog, hogy három éve ezt emészti, s ha a búzavirág nincs, most sem ragad tollat. A búzavirág visszahozta a gyerekkort falun, s ez némi derűt csempészett az ordasan magányos estékbe. Nem vagyok semmi különös, ha Alain Delonra vár, hölgyem, az biztos nem hozzám hasonlít. Az elvált feleségem kiköltözött Kanadába és elvitte a fiamat is. Miért mentem bele? Mert az ottani rokonok már csakazért is vállalták az egyetem finanszírozását. Tépjem szét? Vegyem el tőle ezt a lehetőséget? Ehhez túlzottan meg voltam már tépázva. Azóta ír, telefonál, sőt itthon is volt. Nem mondanám, hogy elfelejtett volna. Ez vagyok én. Őszinte tisztelettel: Kovács János marketing manager. Telefonszám, pont. Ez a keserűség, ez a keresetlen őszinteség megfogta. A többiből nem áradt ez a kendőzetlen, szinte nyers nyíltság. Na, gyerünk, búzavirág, mondta magának némi malíciával és vette a telefont. Markáns szép orgánum válaszolt a túlfélről.
- Búzavirág tetszik lenni ? – kérdezte. - Éreztem, hogy hívni fog, ne magyaráztassa meg, mert én sem értem, csak éreztem. - adta ki magát kendőzetlenül Kovács – Delon nélkül. Nagyon sokat beszélgettek. Mintha egy hallgatólagos megállapodáshoz tartották volna magukat. Heteken át tartott a dialógus. Minden este, menetrendszerűen jött a hívás. Jóestét, Búzavirág! – Már a megszólítással nyert az ismeretlen.
Katika volt mindenkinek ez az ártatlan lélek. Édesanyja találta ki születésekor és olyan lelkesen imádta lánya nevét, hogy nem volt szíve az amúgy ártalmatlan, kedves és segítőkész mamát megbántani.
Útálta a nevét.
Az iskolában szerencsére a diákok tanárnőzték, szinte megérezve, hogy ezzel a megszólítással nem szigorodik közte és a gyerekek között az egyébként kellemes, jó viszony. Búzavirágként kinyíl előtte a város.
Vett néhány ruhát, csináltatott egy új frizurát és egy napsütéses szombaton keresztbe-kasba átrendezte a lakást. Csodás lett a végeredmény. Az unalmas, szürke, átlaglakásból meleg fészek lett. Persze kellett hozzá a nagy, legyzőshátú nádfotel, meg sok, apró, kedves huncutság, amiket iskolából jövet már időről időre megvásárolgatott, csak eltette az otthon már fölöslegesnek ítélt tárgyakat. Ez még a „minek” korszak volt. De mostan már Búzavirág korszakba léptünk.
Érdekes, annyira nyugodtak voltak ebben a beszégetős távkapcsolatban, hogy eddig a személyes találkozás említésére nem is került sor.
Aztán ez is elkerülhetetlenné vált. Kovács János mély hangja kertelés nélkül, ahogy mindenre rá szokott térni, erre is rátért: - Elérkezettnek látja az időt, Virágszál, hogy láthassam? - Igen, az idő elérkezettnek látszott. A hol kérdése sem volt kérdés. Vizitbe Kovács Jánosnak kellett mennie, hiszen oktalanság lett volna valami semleges terület.
A lakás maga az ember. Ígyen szemrevételezhető az egész személyiség. Az asszony dolga az otthon megteremtése, tehát az ő körülményei érdekesebbek. Másrészt nő nem megy vizitbe elsőre. A csengetésre tárult az ajtó. Száznyolcvan körüli, öltönyös úr, kicsit szigorú arccal, de a szemébe bujkáló kedves mosollyal. A kezében a tíz szál vörös rózsa, amit azonnal meg is indokolt. – Meg akartam tisztelni a kedvességét, hogy bizalmat szavazott a személyemnek. Szívem szerint tarka kerek csokrot hoztam volna, s ha ad rá később alkalmat, ezt mindig meg is teszem majd. -

Innentől a történetről már nem kell többet mondani. Olajozottan ment, mint a fogaskerék. Összeillő emberek összeillő találkozása lett belőle. Semmi különleges, semmi katranc, semmi furmány. Kis hétköznapi boldogság…. és még azt hisszük, hogy a slágerek hülyeségeket beszélnek. A világ legnagyobb találmánya a sima, gördülékenyen működő, békességen, természetességen alapuló emberi viszonylat.
Ha ezek összeházasodnak, ami igen valószínű, az életben el nem válnak, az borítékolható. Mindketten keményen megtanulták a leckét ahhoz, hogy tudják értékelni és becsülni a jót. Tényleg magányos vadász a szív.
De nem zsákmányra vár.

Csak… kis hétköznapi boldoságra,…csakis csak arra.

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man