Elszálló szép füstök
( 1.rész: „ Egy utolsó cigaretta”)
( 2.rész: „ Megálló a 72. utcában”)

András kiégett szívvel, teljesen lehangolva tette meg a gyötrően hosszú repülőutat, reménytelenül, vissza az USA- ba. Nem a Karola boldogsága fájt neki. A saját életének kilátástalansága ütötte szíven. Sikerek, könnyű nők, pénz – mindez mit sem ér. Azt, hogy mit is szeretne, már nem tudta megfogalmazni. Annyira beleégtek a közös évek szokásai, annak rendje, milyensége, íze, hogy az új világban ilyesfajta kontinuitást – emberi kapcsolatban – fel sem merült, hogy keresni, illetve találni kellene.
Feldarálta a kinti nyüzsgés, a felfokozott élettempó. De legbelül, talán meg sem fogalmazva ott élt a lelkében – saját magát lemásolni…szóval szegényes megoldás lenne.


Az újra látott otthoni táj, az illatok, ízek, nos azok is visszafájtak már így elmenőben is. Valahogyan meg is érezte, súlyos hiba volt konfrontálódni a múlttal, a hazával. Ezzel borítékoltan ellátta magát állandóan jelenlévő fájdalmakkal. Belátta, döntéséhez hűen kellett volna cselekedni.
A művész más srófra jár, mint egy falelkű üzletember. Emezt a pénz érdekli, hajtja. Oly mindegy neki, hol, hogyan lesz még nagyobb a nyereség, milyen ára van az üzleti sikernek. A művész ecsetje végén ott lóg a szíve. Szív nélkül nemcsak létezni – alkotni sem lehet.” Majd lesz valahogy ”- érzéssel futni hagyta a gyötrő gondolatokat. Egyebet itt és most nem tehetett. Leszállva taxiba vágódott. Otthonának kellemes rendje megnyugtatóan hatott rá. Szeretettel gondolt a nénire, az idős hölgyre, aki lakását gondozta. Milyen jó a természete, milyen tapintatos.
A rend, a frissen rakott gyümölcstál, a szépen karbantartott növények, a vázában a friss virág árulkodtak csupán arról, hogy a kis hölgy létezik, törődik vele, gondolatait is kitalálja. András hálás szívvel köszönte meg a gondoskodást a telefonban. Rendjénvalónak tartotta, hogy ezt a kedves asszonyt tudósítsa érkezéséről. A következő hívás Lillyé volt.
A művészettörténész hölgy nagyon közel állt a szívéhez. Vele mindenről tudtak beszélgetni. Neki elmesélte az egész USA előtti életét. Lillyben az volt a nagyszerű, ahogyan hallgatni tudta az önvallomások sorát. Hozzá is fűzött gondolatokat, amikor annak itt volt az ideje. Soha nem tette tolakodóan. András hatalmas termetét elfogadta, sőt szívesen jelent meg vele mindenütt. Nem párként könyvelték el őket – ez badarság is lett volna. Viszont üzenetet, fontos közlendőt rábíztak mindkettőre a másikkal kapcsolatban. Az elkönyvelődött hogy valami módon ők összetartoznak. András nagy termetét kellemesen egészítette ki Lilly arányos alkata. A művészettörténész jóval idősebb volt Andrásnál.
Ez nem nagyon látszott, meg nem is tartották fontosnak erről polémiákat folytatni. Hiszen a szoros barátság nem szerelem. (Néha sokkal több.)
Másnap vacsorázni hívta Lillyt. Nyakába zúdította összes keserves otthoni tapasztalását. Lilly másként látta, gyakorlatias, amerikai nő, érző szívvel:
-Andy, gondolkodj ! Te eljöttél. Én értelek, de ezzel előbb- utóbb szembesülnöd kellett. Most tudod végre eldönteni, akarsz-e újra hazamenni, vagy vársz vele tetemes időt, vagy eltemeted és az új fejezetnek élsz. Választásaid vannak, bőséggel, de dönteni csakis egyedül tudsz majd. Most hagyd érni a gondolataidat, érzéseidet.
Főleg ne kapkodj, ne hirtelenkedj el semmit! –
Az amerikai nőben annyi empátia volt, annyira higgadtan, ugyanakkor nagy átérzéssel hallgatta és meglátásaival segítette a saját lelkében elveszettet, hogy az szegény végre kicsit föllélegzett. (Idekint valahogy az Andy ragadt rá. Ennek azért örült, mert benne érezte az Andrást, de a fájdalmasan lezárt kapcsolatról ebben a megszólításban nem maradt semmi. Önvédelem, felejtés formájában… Egyébként Lilly szólította így először, s rajta ragadt. Mellesleg, idő teltével érezte azt, hogy kapcsolatát Karolával igenis, fájdalmas volt lezárni. Pedig akkor nem is érezte. De így volt. Így lett.) A sors furcsa fintora, hogy az új asszonybarát is önálló életet élt (ezzel szinte megteremtve a Karolával élt évek másolatát). Soha nem tett megjegyzést András futó nőügyeire.
Hiszen ők nagyon jó barátok, egymás lelki kiegészítői. Ahhoz neki nincs köze. Ezt egészen komolyan így is gondolta és élte. Így volt természetes.
Még egy momentum erejéig térjünk vissza a Karolával töltött időre.
Karolának nem voltak már életben a szülei. Andrásnak az anyja még élt.
Szerencsére, nem egy városban laktak. A nagy, fekete öregasszony vidéki, nagy házban. András és Karola Pesten. Ellentétben az amerikai idős hölgy láthatatlanul jelenlévő, tapintatos, nagyon hasznos segítségével, az anyja mindenbe beleszólt. Nem is tartották egymással túl szorosan a viszonyt. A tisztelet, a gondoskodás határain nem ment túl, mert az anyja rátelepedett volna. Áldotta is András a sorsát, hogy a Képzőművészeti Egyetem elvégzése után Pesten maradhatott. Karolát
egyszer látta András anyja, többször se… Csak kifogásai voltak ellene.
Ahogyan meg éltek ( külön lakás, külön alkotás), na attól végképp ki volt borulva. Ha már asszony, legyen a férje mellett, különben is ez a vadházasság! Bakafántos egy isten teremtménye volt. Férje meghalt.
Egyetlen fia volt, több gyerekük nem lett. Míg András otthon élt, illetve iskolába járt a :- Nem szólok bele! – című mézesmadzag volt előadva.
Be is tartotta becsülettel. Indirekte szólt bele a fia életébe. Gondoskodott róla. Ez volt a szörnyű. A amerikai, kicsi, idős hölgy gondoskodása lágy fuvallat volt. Az anyai „gyönyörűség” maga a rossznehézség kategóriája.
Amikor a fiam az élethívatásom, na akkor kell menekülni, amíg nem lesz végleg késő. Ez a Pesti léttel és az udvariassági látogatásokkal meg is oldódott. Amerika ellen nem volt az öregasszonynak kifogása. Így biztosítva volt a nem szívelt Karolától a szakadás. Örült, hogy sikeres a fia. Mivel más számba jöhető hozzátartozója nem volt, azt ő már biztosan tudta, amit a fia nem is sejtett – eljön még az ő ideje!
Ő is kimegy a fiához. Ez olyan igaz lett, mint a jövendölés maga.

Lillyvel egyre szorosabbak lettek a szálak. Elmúlt a kalandozások jó íze.
András azt érezte az utóbbi időben, csömörös egy élet ez. Nem tudni reggel, kit vittem haza este. Egy szép, nyári estén aztán kiborította ezt is Lillynek. Az asszony búvó mosollyal hallgatta a nagy gyereket, aki a sivárság elől menekülve kapaszkodott belé szavaival.
-Andy, de hát ez várható volt! Te nem gondoltál erre? Kitomboltad magad, utána ez van. Nem is érezhetsz másként! Nagy, buta gyerek.-
Ezután a kedves monológ után Lilly keze önkéntelenül beletúrt a dús hajba. András elkapta a kis kezet és belecsókolt a tenyerébe. Valahogy az az érzése támadt. - Hazaértem!- Nagyon óvatosan és nagy tisztelettel megkérte Lillyt, följönne- e hozzá egy konyakra. Az asszony igent mosolygott. Kérése csak az volt, ne kelljen a konyakot meginnia , mert a szagát is utálja. Mivel Martini is volt otthon, így András büszkén rukkolt elő bárszekrénye – helyesebben szólva pultja kincseivel.
Lilly, mint máskor is – hiszen nem először járt Andrásnál – megdicsérte az otthonosságot. Az immár összeszelídült művésztanyát a lakályos renddel, tisztasággal. Kényelmesen elfészkelt András egyik nagy foteljában. András elővett egy Smokie – albumot és betette a CD-t.
A fiúk teljes harmóniában a hangulattal muzsikáltak bele az éjszakába.
Ezen a nyári éjszakán dőlt el, András kapott még egy lehetőséget.
Szép volt, mély volt, igaz volt – s ugyanúgy megtartották identitásukat mint eddig. Csak a tudat, hogy tartozik hozzám valaki, akihez mindig szólhatok, elérhetem fényesítette fenségessé a józan hétköznapokat.
Nem találkoztak többet, mint eddig, csak minőségében forrott ki a kapcsolat, mint a nemes bor. Szép lett, teljes és jóízű.



Villámcsapásként robbant az beállott rendbe úgy nyolc – tíz hónap elteltével, hogy a mama nem tud egyedül megmaradni Magyarországon. Átvészelve egy combnyaktörést, fiát a véglegessel szembesítette. Eladta a nagy, vidéki házat, beváltotta dollárra az értékét és megvette a repülőjegyet. András megadóan várta a repülőtéren. A hatalmas, sötét tömegű asszony már az üdvözlés helyett panaszolni kezdte a hosszú utazás nehézségeit. András lakását sem fogadta kitörő örömmel. Arról nem akart hallani, hogy egy kellemes, idősek otthonában éljen. Annyira rendben lévőnek érezte az egészségét, hogy átvegye fia háztartását.
A bájos lakás festékillata rövidesen nehéz ételszaggal keveredett.
András rég máshoz szokott gyomra sikítva tiltakozott a rég elfeledett ételek ellen. Lilly egyetlen alkalommal jött el. Olyan finoman kapta meg a magáét, hogy többé nem ment oda. Nála találkoztak Andrással a későbbiekben. Mivel Lilly angolul és franciául beszélt, így az ominózus délutánon András fordított kettejük között. Bármennyire finomította az öregasszony mondatait, az arckifejezést nem módosíthatta, s a tapintható ellenszenvet sem. Az idős hölgy, aki eddig vezette a háztartását, tapintatosan visszavonult. Még ő vigasztalta Andrást, jó lesz ez most így. Nem lett jó. Nem is lehetett jó. Két merőben más életritmus súrolta, őrölte egymást. Ha ki akart menni a lakásból, el kellett kísérni.
Az idős hölgy készségesen ajánlkozott partnernek vásárláshoz, sétához.
Látta jól, mennyire szenved András a megszokott önállóság elvesztésétől. A nagy, fekete asszony szinte gorombán utasította vissza a kis hölgy tapintatos ajánlatát. Van neki fia! Így az idős hölgy többé nem próbálkozott. Végtelenül értette és sajnálta Andrást. Segíteni nem állt módjában. De intelligens, tapintatos lénye nem sértődött és nem felejtett. Ő maradt a régi. Lilly nagyon nehéz helyzetbe került. A folyton elszámoltatott Andrással meg is szakadhatott volna a meghitt kapcsolat, ha belátása, okossága, tapintata nem lett volna olyan fejlett és erős.
Ő nem engedte áldozatul esni a kialakult szépséget egy sötét erő káros kipárolgása miatt. Tapasztalatból tudta, az emberek mentalitása nem egyforma. Következésképpen az öregedés sem egyformán történik.
Vannak kedves, belátó, megértő idős emberek és vannak, akiket a kor teljesen átváltoztat, vagy legkellemetlenebb tulajdonságaikat erősíti föl.
Ebben az esetben a legrosszabb helyzet állott fenn. Megoldás itt nincs.
Őrlődik mindkét korosztály. A fiatalabb értetlenül áll a képtelenségek előtt. Az egyre meszesedő agy pedig hajtja a magáét, mint a pereces.
András már festeni sem tudott. Ha percenként beszólnak, oda az ihlet.
Elszáll az alkotás szép csöndje. Már- már az idegrendszere került veszélybe. Lillyt hívta segítségül, aki gyakorlott nyugati szemlélettel megáldva gyors tanáccsal szolgált. Minden kényelemmel ellátott idősek otthonának tulajdonosával közeli barátságban volt. Együtt jártak középiskolába, s a viszony nem szakadt meg. Egyetemre ugyan más városba jártak, de a felnőtt, véglegesen önálló élet újra egy városba sodorta őket. Mivel az otthon tulajdonosnője igen kedvelte a művészeteket, egy vernisszázson összefutva felújították a régi barátságot. Nagyon megörültek egymásnak anno. Ez az öröm és bizalmas viszony meg is maradt köztük. Lilly fölkereste őt. Hosszasan ecsetelte a problémát, ami a barátnője által is jól ismert és üdvözölt kapcsolatát is nagyban veszélyeztette. A hölgy gyakorlott volt már abban, hogyan lehet meggyőzni a nagyon ellenálló időseket a beköltözés előnyeiről. Egy délután ellátogatott András műhelyébe. Képnézőbe.
Ez volt az ürügy. András anyja rögtön szimpatikusnak találta és miután fia elpárolgott, távozását szinte észre sem véve zúdította az új ismerősre a rettenetes panaszáradatot. A hölgy hallgatta, hallgatta. Majd ő kezdett mesélni. Amit a fia soha elő nem hozhatott volna, ő minden további nélkül megtehette. A hölgy elmesélte, hogy gyakorlatból ismeri a nehézségeket. Saját intézménye van, ahol mindenkinek kellemes szoba jár, saját fürdőszobával. Nagy kert is tartozik az épülethez és minden délután nyitva áll a látogatók előtt. Szívélyesen meginvitálta a kétségbeesett, igazáról teljesen meggyőződött, vaskemény asszonyt, látogasson el hozzá.
Az tiszta véletlen volt, hogy mint András elhajtott házvezetőnője, ez a hölgy is beszélt magyarul. Családja régen kivándorolt már, de a nyelvet őrizték. Magyarul jól beszélő, ízig – vérig amerikai, önálló, vállalkozó nő.
Ez az öregasszonyban bizalmat keltett és teljesen belé helyezte az összes reménységét. Látta már, hogy nem egyeztethető össze művész fia réges rég külön élete és az ő megrögzött szokásainak sora. Kényelmetlen volt neki a nagy lakás. Ismeretlen és idegen. Az otthonban a halvány árnyalatok, a kellemes bútorzat, a kényelem, a szinte fényűző berendezés fölbátorította. Mivel pénze még érintetlenül megvolt, fölösleges önérzettel jelentette ki magában:- Megengedhetem magamnak! – Ez is a meszesedés egyik ismérve, a későn ébredő kivagyiság, mely teljességgel fölösleges…
Magasra emelt orral költözött be, mélyen meggyőződve arról, hogy ezt is elintézte magának. Az mindegy volt már, miket gondolt, vagy mondott.
András megviselve, kifordítva önmagából, megtépázott idegekkel maradt saját élete megtépázott rongyain. Lillynek volt annyira fontos ez az ember, akihez tartozott, akit okosan és jól szeretett, hogy életében először határozott hangot üssön meg:
-Andy! Most pihenned kell és ez alól nincs felmentés. Alkotói kedvednek vissza kell térnie. Mint említetted, anyagi gondjaid messze nincsenek. Szabadságolhatod magadat. Nélkülözni tudnak a műhelyben is. Nekem is van annyi lehetőségem, hogy egy hónap szabadságot engedélyezhessek magamnak. Elutazunk, Hawaii-ra ! - András ekkor érezte úgy először, hogy fölengedték a fejét a víz alól. Kétségbe ejtette, nem tudta megérteni, miért űz ilyen fantasztikusan gonosz tréfát a korral a természet. Nagyon szenvedett, mert a megérthetetlen, fölfoghatatlan, fölös gonoszságok nagyon megviselték. Akkor is, ha tudta, nem tehet róla a meszesedő agy. Nagyon kimerült, nagyon elesett, nagyon megbántott volt. Egyetértett. Menni kell. Minden áron, ha még festeni akar. – Utazunk, mint a villám! – Ennyi volt a tömör válasz. Az egzotikus sziget ezer csodája lassan feledtette vele az átélt nehéz időszakot. Kettejük között a mély szeretet és megértés, de a szenvedély is erősödött, terebélyesedett. A mesés éjszakában már tudott Karoláról is beszélni. Lilly érdeklődve hallgatta. András életének jelentős állomása volt. Más ország, más kultúra, más szokások. – Alapjaiban szerencsés vagy! – állapította meg egy hosszú beszélgetés után. - Nagyon szépen éltél otthon. Kis döccenővel itt is jól alakultak a dolgaid. Hidd el, bölcsebb, tapasztaltabb lettél. A keserűségeket lassan majd elfelejted. Hiszem, hogy vissza fogunk térni Magyarországra. Kettesben mindent más szemmel látsz majd. Nem fogod soha elfelejteni a származásodat, de meg fogod érteni a szíveddel azt is, hogy a világban szerte számtalan ember él távol a hazától, anélkül, hogy megtagadná lelki hovatartozását. Az élet nagy sodrás, csak jól kell benne elhelyezkedni. - András elgondolkodott. Viszontagságokon, csalódottságon félreértéseken, értelmetlen lelki szenvedéseken túl végre bölcsen, érett férfiként némi megállapodottságot érzett. Nagyon szerette Lillyt a sok türelemért, a bölcsességért, a kitartásáért. Legelsőbben is varázslatos személyiségéért.


Talán…, mostmár elhelyezkedtem a világban. Megérett bennem sok minden. Picit elérzékenyült, s mint azon a meghatározó éjszakán, picit meghatottan, telve szerelemmel belecsókolt a kis tenyérbe, majd két kezével összefogta a kis kezet. Ennyi az élet. Ennyi az egész. Távolban, a tengerparton egy tábortűz ferdén elszálló füstjébe feledkezett a pillantása…s fogalmazódni kezdett fejében és szívében a következő képe.
 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man