Bánat

 

 

 

 

A kislány egészségesen született.Kellő súllyal,kórházban.Minden rendben volt.

A kórház azért emelendő ki,mert a negyvenes évek végén járunk.Komoly pénzt kellett fizetni egy kórházi tartózkodásért.

 

Mindkét szülő vasúti tisztviselő lett volna.Az anya a  menekülés után megkötött házasság után már nem mehetett vissza a helyére.Sok családfenntartónak sem jutott hely.Az apa,a legártatlanabb vasúti tiszt,akit valaha a föld látott,az akkor divatos B listára került.Az „A” lista tartalmazta mindazoknak a nevét,akik feddhetetlennek bizonyultak és folytathatták a munkát. A „B”-nek különféle fokozatai voltak.A legrosszabb,amivel elhelyezkedni lehetetlen volt: a „politikailag megbízhatatlan”.Mivel ez az ártatlan pontosabb volt,mint maga az óra és a vonatok számát,érkezését,indulását,késését kívülről fújta,így a politikához sem érkezése,sem pedig érzéke nem volt.Nem is gyakorolta semmilyen párton belül.(Évtizedekkel később,amikor már minden mindegy volt és vezető beosztásban dolgozott,került napvilágra,hogy egy távoli rokon mázolta be,aki haláláig elmegyógy intézetben lakott,úgy 40 évet).Ez akkor még nem derült ki.

Az viszont világossá vált,hogy minden munkát el kell fogadni,hogy a ragyogó kékszemű babával hárman egyáltalán élni tudjanak.Az Isten velük volt.Az asszony két idősebb nővére varrt.Mivel a női hiúság határtalan,ebből mindig meg lehet élni.Pláne,ha olyan magas színvonalon művelik,mint ez a két elegáns hölgy.Ők fizették a kórházat a baba születésekor,ők öltöztették és a gyengécskén csordogáló apai fizetést is ők egészítették ki az élhetőség szintjére.A baba tehát fejlődött szépen.Mindene volt,amit elő lehetett keríteni akkortájt.A két nagynéni imádta.Ő pedig napsugaras lényével,tündéri mosolyával,nagyon jó természetével szó szerint bearanyozta az akkori, nem felhőtlen hétköznapokat.

Maga volt a bűbáj.Szinte sohanem sírt,viszont egyre többet beszélt és mindenkit elhalmozott a kedvességével.Két éves koráig nagyon szépen fejlődött.Apa csak későn érkezett meg,de arra mindig maradt idő,hogy karjába kapja a már megfürdetett kislányt,mindig azt mondta neki:- Boldogságom! – Ezen a baba határtalanul nagyokat kacagott.Mikor apa megkérdezte tőle,mi vagy te nekem?

Kirakta az összes gyöngyfogát és kényesen elnyújtózva,mint egy fehér cica,szédítette az apját és válaszolta: - Szibem! – Aztán apa elvitte a kiságyba és altatódal énekelt neki.A napsugaras szemek lecsukódtak és a békés este ráterítette bársonyát a szegény,de boldog kis családra.Két éves volt,amikor egyszerre feltűnt,hogy lassú és sápadt.Egy rövid időre átmeneti kedvetlenségnek vették.Az állapot azonban nem változott.Ekkor utaztak be Debrecenbe,a klinikára,mert az ottani orvos nem vállalta a felelősséget helyes diagnózis felállítására.A sovány és amúgy is ideges anyához a professzor komoly arccal jött ki,karján hozva a tüneményes babát.Ez a professzoroktól nem megszokott dolog,de ennek a bájos lénynek a hatása alól nem bírta magát senki kivonni.

- Asszonyom,még várnunk kell a laboratóriumi eredményekre,addig pontosat nem tudok mondani.Megítélésem szerint a kislány leukémiás.Én azt ígérhetem,hogy ami tőlünk telik,megtesszük.Isten kezében vagyunk,ez az igazság.Az eredményekért egy hét múlva tessék jönni.Hozni kell a gyereket és lehetőleg valaki rokont,aki tud vért adni.- Az anyja ettől a pillanattól kezdve haláláig nem lett a régi.Mindenki esetében igazságtalan lett volna ez a betegség.

De ezt az édes napsugarat elveszíteni,ez megfoghatatlan és iszonyú ütés volt.

Jött a következő hét.Fivérük hatalmas ember nullás vércsoporttal.Azonnal érkezett ő is.Az eredmény csodálatos volt.A kapott vértől a fehér arcocska kiszínesedett.Visszatért a kacagás,a jókedv.Egy hétre.Ahogy a falósejtek fölzabálták a vörös vértesteket,úgy lankadt le újra a kis virág.Ami furcsa volt,mindig a kis lábára mutatott: - Fáj szibem!-Azóta nagyon sok év telt el,de ezt a panaszt a még élők a mai napig nem tudják mivel magyarázni.Megindult a vesszőfutás az életért.Véradás – javulás – egy hét – kedvetlenség,lankadt sápadtság.A két nővér befizette a klinikára a híres professzorhoz anyjával együtt a kislányt.Akkor ez még ismeretlen fogalom volt – bentlakni a gyerekkel.

Vizitkor,három nap után jött a professzor damokleszi kardja:- Asszonyom,tessék hazavinni,már nincs értelme itt tartani,pár napja van.- Apa az állomáson várta kincseit.Ölébe vette a pihegő,sápadt angyalt és a szülői házhoz vitte.A nagy asztal közepére tettek egy hatalmas lapos párnát.Ráfektették,betakarták a félig öntudatlan babát.Felváltva őrizték.Már nem vett magához semmit.Apa nővére volt vele,amikor bekövetkezett.Anna kijött az udvarra.Nem kellett szólnia.

A kis fehér koporsót apa az ölében tartotta egy fiákerban.A többiek gyalog mentek a temetőbe.Május volt.A négy harmincas férfi,apa ,a vért adó nagybácsi,a legkedvesebb közvetlen szomszédék derék fia és az én édesapám vitték a vállukon a fehér koporsót a sírig.Beletették a földbe és egy döbbenetesen öreges mondata a gyereknek zakatolt a fülükben mindvégig.

Bár ilyesmiről soha nem beszéltek,sem őelőtte,sem maguk között,annál meglepőbb volt,amikor egyszer a sápadt,fáradt kislány kapirgálva a homokot az udvaron megszólalt:- Beletesznek gödletebe! – gödör értődött ezen,de a felnőtteknek késsel hasogatták a szívét ennek hallatán.Beletették hát a gödletbe és többé már semmi,soha nem lett ugyanaz.Ők ketten 56 év boldog házasságot éltek meg.Ma már csak apa él.Gyönyörű nagy kék szeme most is fátyolos lesz,55 év után,mikor az ő kislányának a képére néz.Nagyon pedáns úr,bájos,udvarias kifogástalan ember.Soha nem ártott senkinek.Csak a szívéből hiányzik egy darab.Ma is őrzi a kis kártyát,amit a professzor személyesen írt nekik:- Bájos gyermekük elvesztése fölött érzett fájdalmukban őszinte szívvel osztozom.Prof.Dr.K. –

 

Fodor Márta 1946 – 1949.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man