Vízen járni

 

(Foto:Scheffer János )

A Biblia szívszorító jelenete élénken él bennem. Ez a momentum. Ugyanis az olvasmány maga ezer színű és rétegű csoda. Kalauzolás nélkül nehezen tájékozódik benne a hétköznapi ember – mit hol keressen. Aztán csak kiigazodik némely területén és áhítattal zárja a szívbe a Ruth – könyvét, meg ami olyan, mintha neki, róla, érte írták volna.

Amikor olyan ténnyel állok szemben, amivel olyan tehetetlen vagyok, amilyen tehetetlen csak ember lehet – akkor jut eszembe: - Na, most szívesen járnék a vízen ! – ez persze nem tiszteletlenség, csak képletesen átsétálnék a megoldhatatlanságok fölött.
Mert vannak. Szép számmal vannak, egye a fene.
Aztán vergődünk bennük, mint hal a szatyorban, mert a megoldás kulcsát maga az élet jó messzire hajította. Még az irányt se súgta meg, hol keressük. Persze, hogy idővel minden megoldódik ( kiegyenesíti a sárga főd…). Komolyra véve a gondolatok menetét, tényleg adódik valami kibúvó, valami kézzelfogható – idővel. Hogy addig őrlődünk?? Persze. Nem is tesz jót. Sem pszichésen, sem a szívnek, amely már eléggé meg van gyötörve amúgy is.
A címben említett kultikus ténykedés lefordítható a mindennapokra is, bízvást! Amikor már akkora képtelenséggel állunk szemben, amilyenről azt gondoltuk, nincs is, akkor el kell indulni… Állítom, egy ilyen képzeletbeli séta többet ér, mint a magunk zabálása és aztán sírba küldése. Felül kell emelkedni.
Aztán, ha mutatkozik megoldás – cselekedni. Mindezt írja egy genetikusan gyorsnak született ember, aki a dolgait pillanatok alatt oldja meg. Ha rajta múlnak. Viszont, ha tőle független tényező miatt toporzékol a lelke a türelmetlenségtől, akkor megtanulta az önfegyelmet. Marha nehéz. Magunkkal értelmesen megértetni: - Ezt most ki kell várni, mert nem oldható meg „lehet azonnal is” alapon .-
Nagyon nehéz. Nem döngetek én mellet,hogy nekem mennyire sikerült! Csupán „rajta vagyok” a kérdésen és ismétlem magamban a türelemre intés önszelídítő mondatait.

Én eddig jutottam a vízen járásban. Már nem fulladok bele.
Lelkileg sikerül felülemelkedni és pár kósza lépést tenni.
Tudom, hogy mindenki sok nehézséggel küzd. Csak elmondtam, hogy meg lehet indulni, mert a legeslegfontosabb a saját, belső békénk. Onnan kitekintve viselhetőbbek az érthetetlen és bosszantó hiábavalóságok, amiket nincs hatalmunkban törölni a hétköznapokból – sajnos.


( Úszni tudok és szeretek – de most másról beszéltem, nagyon másról…)