Ház a dombon

 

(Foto:Scheffer János )

A kis, női cipő bokáig süllyedt a homokos útba. Nem ide volt ez a lábbeli kitalálva, de a kiránduló típust azonnal kiszúrták volna - otthon. Ezek a cipők „tilosban” jártak.
Sem a cipő tulajdonosának, sem annak, aki rá a házban várt, nem róhatjuk fel ezt. Érzelmileg hajították őket a hóra – így kerülte össze.


Mivel mindkét szerencsétlen a konvenciók rabjává lett nevelve, hűségesen hazaadták a fizetést, a munkát, mindent, ami tőlük telt. Egyetlen napot tudtak kiszakítani maguknak egy álló hónapból. Akkor töltötték itt együtt az időt, a mesebeli házban. Hadd tegye hozzá a történet rögzítője – itt és most, rögtön – saját véleményét. Tovább megyek:- hitvallását. Az alábbi történet emberellenes bűncselekmény. Mindazok bűne, akiknek módjában állt ezt a kettőt megnyomorítani.
Bármi legyen – amikor egy emberi kapcsolat, összetartozás, eresztékeiben recseg – ropog, nem kell megvárni a totális csődöt. NEM SZABAD! TILOS!
Felelősséget, természetesen tovább is gyakorlunk az elhidegült házastárstól származó család iránt. Nevezetesen, a gyerekek iránt. Benjamin Spock, a kitűnő gyermeknevelési tanácsadó orvos méltán lett világhírű.
Általa meg lehet érteni:- elhidegült kapcsolatban élő szülők mellett a gyermek halálosan szenved. Lelki nyomorék lesz, mellesleg ugyanazt a modellt örökíti tovább saját felnőtt életébe. Na, ettől óvjon az isten!
Fentebb említett doktor hangoztatta:- Nem órára nevelünk! Sokszor két, intenzíven együtt töltött órából többet profitál a gyerek, mint egy semleges hétből. -
Ez utóbbiból, mellesleg, semmit. Az a házastárs pedig, aki megtagadja a normális szexuális létet a másiktól, szerénységem véleménye szerint, menjen a francba.
De legalább is – engedje el a másik, szenvedő felet.
Teljesen. Ha nem adok, akkor ne kelljen a fizetés!
Ha nem adok, ne kelljen a jelenlét. Majd látja a gyereket, amikor érkezése van, mert a gyermek nem fegyver, ugyebár, amivel fenyegetőzünk. Tisztába kell jönni azzal – itt valami meghalt. Csendben el kell temetni. Menni kétfelé, de a meglévő gyermek útját a másik szülőtől emiatt elzárni, nos aljadék munka!

Eltértünk tehát az adott szituációtól. Ezek ketten, szétzsarolva, szétfélemlítve évekig lopták a szerelmet.
Hetente egyszer. Hideg kiráz. Mert van még egy magatartás, amitől ellenszélben is feláll a szőr a hátamon. A gyávaság és a zsarolhatóság. Kikérem magamnak, én, mint felelősségének teljes tudatában élő, emberi lény! Ha engem érzelmileg kitesznek az utcára, akkor elmegyek, mint a szél. Ki veheti magának a bátorságot ahhoz, hogy szétnyomorítsa embertársát, mert görcsösen a kezében szorongat egy hivatalos papírt, aminek sokszor elátkozott neve:- házasságlevél?
Jogok csak az egyik oldalon? A kötelesség meg csak a másikor rendel? Ha felfordulok, sem értem.
A két megzsarolt, megnyomorított, akik egymással teljes életet tudtak volna élni – pár év után megkapták…
A kis cipellő egy agyvérzéses, lebénult férj mellett szaladgált, egész nap. Akkor már szükség volt rá, persze.
A főhős pedig, hősiesen, annyi fizikai, gyógyíthatatlan betegséget szedett össze, hogy a járás is nehezére esik.
Méla semlegességben telnek napjaik. A házat, mely menedék volt – a semmire – belepte a gyom és nem kell senkinek. El lehet gondolkodni, hogy az életünk, amiből egyetlen adódik (nekem ne reinkarnáljon senki, mert összeröhögöm magamat az európai fejemmel), milyen parádésan tehető tönkre. Félreneveltséggel, balgasággal, tudatlansággal, kapzsisággal, zsarolással.

Van azért egy erős gyanú bennem. Akivel ezt meg lehet csinálni, meg is érdemli! Mit tud a számító, rideg, másik fél tenni? Már halálos ítélet sincs, de mikor volt, válásra akkor sem alkalmazták. Gyávaságunkra, lopakodó életmódunkra súlyos magyarázat kell, hogy azt én, személy szerint megértsem és el is tudjam fogadni.
Itt nem látok olyat. Konvenciókba süllyedést, megalázkodást, megvert ellenfelet látok. Méltóságában megtiport embert, kettőt is. Nem fenyegetőzök, de az előidézett romlásokért és bánatokért az ezért felelősek ravaszabbul kapják meg a „beosztásukat”, mint hinnék.

Senki ne feledje: - embertelenség megtorlatlanul
NEM MARAD SOHA!!!