FÁJDALOM
( Haldoklik a fiam barátja 36 évesen)

 

Múlt nyáron az ablakom alá hozott Zoli, mert valahová mentetek együtt. Az autó, a motor, mindig az járt az eszetekben. Rengeteget nevettetek, állandóan siettetek. Azért pár szó erejéig itt mindig ki szoktatok kötni, mert nagy az udvar. Letesztek egy nagyobb alkatrészt, négy gumit, bármit. Később elviszitek. Én beengedlek titeket, jókat beszélgetünk, pár mondat erejéig. Többre nem jut idő, szól a mobil, rohanni kell.
Béla, te a múlt nyáron 35 éves voltál, egészségesen, elégedetten mosolyogtál. Fogalmad nem volt róla – mi vár rád.

Idén nyáron már hajad nélkül kínlódsz a kórházban. Esélyed már nincs. Tele vagy azzal a rohadt rákkal, de nem veszed tudomásul. Aláveted magadat a legképtelenebb szenvedéseknek, sugaraknak, chemoterápiának. Nem akarod felfogni – már késő. Már a gerincedet is eszi. Mindenüvé bevette magát.
Fájdalomtól félőrült anyád mosolyog az ágyad mellett. Ordítana – de hogyan vehetné el tőled a reményt? A hozzád tartozó szeretett lény, akivel a jövődet tervezted – talán örökre, még csak 20 éves.
Talán fel se tudja fogni, mi zajlik, mi várható, csak iszonyítja, hogy a szerelem letéteményese fetreng az embertelen kínban. Mit írok én, most, Bélám? Nekrológot, élőről? Nem tudom. Azt tudom, hogy az én fiamat egy perc alatt ragadta el a megnevezhetetlen, s másként jutott odaátra.
Emlegeted őt is, hiszen egy volt a kör, együtt eszetlenkedett a banda.
Már a második készül elmenni. Gyanúm erős, nincs visszaút.
Fogom a kezed - gondolatban, persze, hiszen a nagy fájdalmak idején nincs helye ott idegennek. Küldök erőt a szeretteidnek. No nem ezoterikus maszmókkal, nem értek hozzá, csak a szeretet végtelen hullámán. Mivel én a partvonalon állok, ki merem mondani – mindenkinek jobb lenne már, ha letennéd a keresztet. A kínod jobban fáj, mint az elnyert békéd és a távozásod. Te még maradni akarsz.
Ezt viszont senki nem veheti el tőled. „ Ahogy neked jobb! ” Ezt a mondatot Déry Tibor novelláiból összeálmodott, Makk Károly rendezte filmből őriztem meg, ahogyan a meny az idős anyós életben tartását kérdező orvosnak mondja. Konokul, konzekvensen ugyanazt a mondatot. A mondat koppan, mint az eső, de a pár nap, amit nyernek, nem adja vissza bebörtönzött fiú szabadságát. Nincs mód a találkozásra.
Itt csak a kívánság marad: - Ahogy neked jobb! – mondom én szívből.
Ha te élni akarsz, szenvedni akarsz, akkor neked így jobb. Meg kell várni, míg a szervezeted feladja. Akkor megnyugszol. Akkor, idővel a szeretteid lelkébe is beköltözik majd a béke.

Nem holnap és nem holnapután. De egyszer eljön az idő, mikor bezúzódik a fájdalom és csak a mosolygós Bélát fogják látni, megőrizni.
A fájdalmát meg lassan át kell adni az enyészetnek és megnyugodni a tényben, hogy hívták és neki jó. Nem önámítás és nem is akarom megmagyarázni, mivel vitába szállni sem akarok. El fogsz menni és ez így akkor lezáródik. Nem lesz fájdalom, a kínok eloldalognak.
Marad 36 év, mindennel, ami egy ember, amit szeretünk benne, s ami örökre velünk marad.
Amíg csak élünk.