EMLÉKSZEL?

(FOTO: SCHEFFER JÁNOS)

Mennyit veszekedtem a meggyújtott és elhamvadt cigik miatt. Meg az átkozott, állandó kávézás!!! Istenem, mikor az embernek időre kell mennie, te meg ott felejted az elmosatlan dolgaidat. Lehet, hogy a rendet jobban szerettem, mint téged…



Ez így persze nem igaz, de a szívem tudta, annyi éven át, nem szeretem a szokásaidat. A változásban nem hiszek, mivel akkor az alaptermészetedet erőszakolom meg. Így viszont - a fogcsikorgatva elhallgatott kis dühök rágták hangtalanul a belemet. Egy idő után elfáradtam, de nem volt szabad mutatni. Tudtam, hogy beteg vagy.
Azt is tudtam – nem ésszel, a szívem tudta, nem tart már soká.
Nem, te nem halsz meg, mint a fetisizált, egyszeri és örök, nagy szellem.
Téged elküldelek és bármennyire ismerem a könnyeidet – melyeket férfi létedre sem szégyelltél soha – nem engedlek vissza az életembe.
Ebben könyörtelen vagyok. Tudod…olyan hidegvágó. Amennyire lágyan, kedvesen, odaadóan tudok szeretni, azzal arányos a végleges „NEM” kőkemény ütése. Elmentél és nem éreztem az űrt. Messziről visszajárt a hangod. Számon tartottad, mit csinálok, hová mentem aznap.
Ez már nem zavart. Egyszer meg fogod unni, mert nem vagy kitartó.
Lágy, önimádó természeted belesüpped a „VAN” – ba és el is helyezkedik benne. Nem tudom, miért léptél belém, mikor én nem akartalak.
Gyártottam álmokat, de azok nem neked szóltak, mert tehozzád úgy nem is lehet szólni. Nem érted, nem „te – ül” van. „ Énül” meg még fordítóval sem értesz. Nem hiszem, hogy teljesen el foglak felejteni.
Nem fog megmelegedni a szívem, ha majd eszembe jutsz. Inkább gondolom, hogy megszólal bennem sikoltva egy mentő szirénája.
Engem menekít tőled. Sokat elvettél tőlem. Még keményebb vagyok.
Még sokkal elszántabb és jó előre magam elé ki vannak nyújtva a karjaim. Ne érints meg! Üzeni a szembe jövőnek. Nem is bízom már magamat arra a csalóka gondolatra, hogy valaki elég bátor lesz, szépen mellém lehajtani a karjaimat. Utána átölelni és békésen elringatni, úgy álltunkban, mint egy halott csecsemőt.



Most hiszem, ilyen ember már nincs. Benned láttam meg, kihalt a szeretet. A szeretet nélküli világot pedig nem tudom értelmezni.
Jól vagyok így. Biztonságos, reális és áttekinthető. Már türelmetlen vagyok ahhoz, hogy bárkinek a történetét meghallgassam – mondta egyszer Tordy Géza egy interjúban. – De ahhoz sincs türelmem, hogy az enyémet elmeséljem.


Már értem őt.