Csendélet reggel

 

(Foto:Scheffer János )

A nap beküldi néhány ragyogó sugarát a házba. Meleget már nem nagyon ad, de a fény szívderítő így reggelente. Kiérek a konyhába, ami nálunk más, mint a megszokott. Varázslatos és csupa természetes anyag – mert mi ezt ketten így gondoltuk. Elidőzök a fehér falakon és egy pillanatra sem felejtem, hogy kezed munkáját dícséri –szinte minden.


Te már hajnal óta tevékenykedsz. Tapintatosan, hogy föl ne keltsen a zaj. Ez külön kedves tőled és nagyon jól érzem magam a szeretetnek ettől a teljesen nyilvánvaló megmutatkozásától.
Azonnal meglátod hogy kijöttem. Minden áldott nap úgy tudsz ennek a pillanatnak örülni, mintha először látnád. Én leülök, te pedig elkészíted nekem a szokásos, értelmezhetetlen katyvaszt.
Kávénak is lehetne mondani, de én nem tudom úgy meginni, mint a normális emberek, viszont valamennyi koffein kell belém, mert akkor egész nap fáj a fejem. Napközben én soha nem kávézom. Elkészül a nagy lavor valami és elém rakod azzal a szeretettel, amivel napközben én teneked szoktam teríteni.
De ilyenkor még nem „napközben” van, s talán a szíved jobban tudja, mint az eszed, mekkora szükségem van arra, hogy elindíts aznap is. Néhány bohókás butaság és kobakra adott puszi után megbeszéljük a napi teendőket. Eközben a két cica a lábamhoz dörgölőzik. Üdvözölnek engem is, hiszen a füvön veled már kieszetlenkedték magukat.
Kezed nyomán minden napra készül valami kis csoda. Végtelenül ügyes vagy és leleményes, meg rá is áll, valahogy.
Épülünk, szépülünk, de ez azért természetes mert neked szórakozás. Nekem a csodálkozás marad és az öröm. Ma nem megyünk sehová. Megvárod, míg elindulok az „emberré válás útján”. Zuhany, kis smink. Rendet tartunk kint és bent egyaránt.
Nálunk élhető rendben sorakoznak a tárgyak, hogy bármikor készségesen a kezünk alá simuljanak. Mi ezt kellő gondozással háláljuk meg nekik. Helyükre rakjuk őket és vigyázunk rájuk.
Mindketten elvonulunk a dolgunk után. Ilyenkor szeparálódunk, mert fölös fecsegéssel elszállnak a fontos gondolatok. Ez nem azt jelenti, hogy ne mehetnék be hozzád bármikor, amikor ennek szükségét érzem. Hozzád bújni, megsimogatni a hajadat. Érezni, hogy vagy, aztán megyek dolgomra. A két cica egymáshoz gömbölyödve elalszik a napon.
A fűszálakon még csillan a permet, hiszen hajnalban megszórtad őket, nekik is szép legyen a reggel.


Körülnézek, rend van és béke. Eltervezem, mit fogok neked főzni, aztán megyek egy kicsit dolgomra. Az idő halk léptekkel baktat előre, csend van, néha egy –egy madár szavát hallom.
Te már odafigyelsz a dolgodra, így hagylak – bár szeretnék
most azonnal utánad menni a dolgozó szobádba. Nem teszem.
Tisztelem a nyugalmadat, a feladatodat és elindítottál aznapra, így teljesen szükségtelen most még megzavarni téged.
Indul a nap és megköszönöm a békét és a gondoskodást, amivel körülveszel. Hálás vagyok azért, hogy hiányosságaimat legalább úgy szereted – nem csak elfogadod – mint a ragyogást és a
top- állapotot.
Szeretni azt jelenti, hogy a másik gyengeségei ugyanúgy a tenyerünkbe simulnak, mint hasznos és kellemes lénye.
Kezdődik a nap. Szép és nyugodt, mint a többi és csodákat rejteget későbbre is.