Átmenni a falon

 

(Foto:Scheffer János )

Ha valaki ilyenről mesél neki kisiskolás korában, bizony jól elcsodálkozott volna. Aztán napirendre tér a dolog fölött, mint anno a világvevő gyönyörű rádió és a hozzá vásárolt, pompás lemezjátszó fölött. Azonnal befogadta a technika eme nagyszerű csodáit. Megtanulta használni és nagyon élvezte. Alig később jött már az első televízió és rövidesen ezt már minden elképzelhető követte.

A számítógép akkor érte utól, amikor élete legnagyobb fájdalmát kellett elviselnie. Gonosz és alattomos, örökké tartó fájdalom, ami csak egy anyát érhet. Mivel fölnevelte már a családot, volt elég ideje és beérett termésként írói vénája is bőséggel buzogtatta a műveket. A gépet nagyon hamar a magáénak érezte, minden huncutságot kikutattatott magának.
Imígyen az irodalmi művek külleme is sokat „dobódott” – valamint megkezdődött az éteren keresztüli társalgás…
Meg volt mélyen győződve arról, hogy olyan lesz mint a telefon.
Nem olyan lett. A Skype nevű találmányban az az igazi rettenet, hogy a másik beszélgető fél átnyúl a semmin és láthatatlanul belép az életünkbe. Mellénk űl a hangjával. Mikor jött a körhíradás, hogy skype-tól azonnal megszabadulni, mert mágnesként vonz minden halálos vírust, gépet agyonvágva, addigra bizony begyűjtött néhány nehezen hegedő élményt.
A markáns, komoly fiatal férfi olyan vétlenül és ártatlanul csöngetett rá, hogy maga sem értette. Két óra múlva már az egyik lapon frissen megjelent írást olvasta a fél szemével.
Közben elvarázsolódott Leonard Cohen- től, mert amit amott CD-n föltettek, úgy hallotta, mintha a 700 km- re lévő szobájában szólt volna. A szám végén el is csuklott a hangja.
- Én életemben nem tanultam annyit, mint ma este! – az idő meghatározása enyhe túlzás volt. Hajnali négykor már derengett és az utca zaja is beszűrődött. Ez az átok átveszi ám a fotókat is. Semmi nem maradt titokban. A férfi beteg lett. Sima influenzának indult. Láza nem akart csökkenni, enni nem tudott, az egyébként is szíjas test csontsovány lett. Elhallgatott és a páros másik fele nem kereste meg –tapintatból.

Hónapok hosszú multával azért egy e- mailt megeresztett.
Biztosította a férfit, csupa szépet őriz róla. Így van jól.
A válasz e-mail zokogott. „Úgy képtelen voltam élni, hogy a lelki társam messze elszakítva tőlem. Gyalázni lopott hétvégekkel képtelen vagyok. A házasságom ugyan nagy tévedés, de a tíz éves lányommal sem tudom, mit tegyek.”
Erre is szépszavú nyugtatást kapott:”- Neveltem gyerekeket –„ írták –„ így egy dologban biztos voltam: családot életemben nem fűrészeltem. Nem is fogom megtenni, míg élek. Légy nyugodt, kettőnket soha nem választhat el semmi. Bár csak a képernyővédőm vagy (idővel letörlöm majd, hiszen egy idő után önkínzás lenne még mindig téged nézni) – tudom, te születtél a számomra.Csak – nem tudtunk átmenni a falon.”

A messzi országból hozott meggyes pipadohányt elajándékozta.
A nagy képet végleg kitörölte. Két tisztességes embert tört össze egy lélektelen gép. Neki nem ver a szíve, neki nincsenek érzelmei. Csak közvetít, lélektelenül, vélemény és tapintat nélkül. Nem segít, mint a Viszockíjt és Marinát távkapcsolással személyesen összekötő Lénocska, a telefonos kisasszony.
Amikor Viszockíj istenesen be volt csápolva, Marina meg hívta volna Franciaországból, Lénocska tapintatosan közölte:
- Tessék talán holnap telefonálni! Ma nem vagyunk jól… -
Igen. Az emberi tényező, amit soha, semmilyen körülmények
között sem felejthetünk ki. Mert emberek vagyunk és a gépeket MI irányítjuk - nem azok minket.