Állomás

 

(Foto:Scheffer János )

A váróteremben ugráló szemű, kopott alak téblábolt. Az egész alak avítt volt és végtelenül ijedt. Kezében ósdi bőröndféle. Ha merném, azt mondanám, még a régi vulkánfíber…


Toporgott elhagyottan, még az sem jutott eszébe, leülhetne egy padra.
Nyűtt arcán ott volt egy egész élet, csak valakinek vennie kellett volna a fáradságot leolvasni róla. Mindenki rohant, ezzel az árvával meg nem törődött senki a világon. Ennek a fajta szelídségnek a láttán tudnék azonnal ölni. Még csirkének a nyakát sem vágtam el soha, de aki ezt teszi egy emberrel, ott gyilkos indulatok szabadulnak fel bennem. Hirtelen nem tudom, mit tehetnék? Érzi a lelkem, hogy őt nem lehet megszólítani. Talán félszegen köszönne, de az egész léte egy merő szégyen, mint a toporgása. A szívem a torkomban dobog, annyira izgulok érte: - Istenem, történjék vele valami jó!-
Nem bírok mozdulni, csak valamiféle téblábolással leplezve lesem, mi lesz vele. Azt hiszem, vannak csodák.
Ezekért a csodákért érdemes élni és mindent, ami rossz, elfelejteni. Szép, kicsi fiatalasszony libben a váróba. Vele friss, üde szél suhan be és tavaszi illatok. Olyan friss, mint egy kicsi cipó, melyet épp átsimogatott a pék szerető keze. Úgy ragyog a mosolya, mint a hajnali, első napsugár. Egyetlen lendülettel rohan a szerencsétlenség szobrához, széttárt karokkal, lobogva, mint egy selyem zászló. – Édes Apukám! Hát itt vagy végre! Jaj, de jó! Nem engedlek soha többé el magam mellől! – és öleli, öleli szíve szakadtan a megtestesült árvaságot.
Az nem hisz a fülének. Neki örül valaki? Rá várt a lánya ennyire? Valóban ennyire várta? Viszonozza az ölelést.
Majd kendőzetlenül leveszi a szemüvegét és a gyorsan patakzó könnyeket gyűrött zsebkendővel törölgeti.
- Nálad itthon leszek, drágám? – kérdi, de a válaszban még mindig nem bizonyos. Hátha nemleges, hátha valami….
- Örökre, édes Apukám! – öleli az üde fuvallat árva apját, s mostmár az ő szeméből is patakzanak a könnyek.


Én is meghatódok és villámgyorsan elkotródok onnan.
Hazatalált egy lélek. Egy kivert kutyával kevesebb. Egy élő, érző ember megtapasztalta, elhitte, befogadta, magába szívta, hogy létezik és él még a szeretet.
Ami elvileg soha el nem fogy….