(Foto:Scheffer János )
Nagyon kedvem ellen való, buta és káros megnyilvánulás. Legyen szó gyerekről,
vagy felnőttről.
A gyereket egy életre elrontja, mert azt képzeli, mindenkinél különb és neki az
élet dolgai – JÁRNAK – csak úgy… Felnőtt esetében pedig, ha valaki nem tudja
felmérni reálisan saját értékeit, hibáit egyaránt, borzasztó nagyot esik az
illető, mikor kegyvesztetté válik.
Tapasztaltam, tehát tudom. Föl lettem istenítve, nélkülem a nap se kelt föl,
aztán jött valaki és lenyomott, mint a bélyeget. Direkt nem írom ide, milyen
tevékenységről volt szó, mert maga a DOLOG, maga a MUNKA mibenléte szinte
mindegy. Ha van belső tartás és helyes értékrend, az ember tudomásul veszi, hogy
megváltozott a csillagok állása és eltűnik onnan, ahol méltatlanul mellőzni –
próbálták. Mellőzni, megalázni, kiszorítani csak azt lehet, aki kapaszkodik,
körömszakadtig. Nem tettem soha. Ha láttam, hogy sem emberség, sem szeretet, sem
tehetség nem érték többé, hanem jön az „ erősebb kutya „ elve – úgy
elpárologtam, mint harmat a mezőről. Soha nem sebzett szívvel.
Egy tapasztalattal gazdagabban, mégha ez a tapasztalat nem feltétlen cukormázba
öntve lett az enyém. Szívesen szétrágom a tablettát is (hamarabb oldódik, ennyi
az egész), hogyne lépnék túl akkor a percemberkék tülekedésén. Én soha nem
akartam a legokosabb lenni sehol. Megmutattam, mi jutott eszembe. Ennek lett egy
fanyar, sajátos én- íze, ahogy papírra vetettem. Az emberek szerették, szeretik,
olvassák. Nagyon látom, hogy nekik, velük, értük szólok. Ez az én
nyilvánosságom, mert az olvasottsági mutatón és a vendégkönyvbe való kedves,
szíves bejegyzések visszaigazolásán kívül nem vagyok kitéve semmi olyan „magánkodásnak”,
amitől nagyon, de nagyon messze állok. Mindig vallottam, nem is lesz ez
másképpen:
- Egy a többi közül, aki megírja, elmondja, amit a többiek, sokan, szintén úgy
gondolnak.- Nem színészi
pálya ez, ahol le kell játszani a másikat (nem kell, de szokták, eléállni a
kevésbé népszerűnek, nehogy érvényesüljön már…) Nem állok senki elé, mögé,
mellé.
Vagyok, mint minden ember, fenség – mondja Ady, aki igen nagytudású ember volt.
Én is így vallom, de könyöklésbe soha bele se fogtam életem során, mert
gusztustalannak tartom, meg nem is tudnám megtenni.
Ez az oka, hogy amíg a Webmesteremmel együtt úgy gondoljuk, lesznek lapok,
bennük pár, igen kiváló bajtárs, aki tehetségével hozzájárul a gondolat
diadalához. Békés egymás mellett élésben.
Ez a hitvallásom. Nem fog soha megváltozni.
Tudom, hogy a mellettem megmaradt és nagyon tisztelt alkotótársak is egyet
fognak ezzel érteni. Mi itt egy páran azért írunk, hogy szerezzünk egy szép
órát, egy-egy meghitt gondolatot az olvasóinknak, embertársainknak.
Mert – az egész értük szól.
Sztárolás pedig kizárva! Szerintem nem is értjük…