Kezembe akadt egy videokazetta. Megnéztem a feliratot, saját nyomtatott
kézírásomat és máris bent volt a lejátszóban.
Fellini: Országúton. Azt hiszem az emberek jelentős többségének a rendező és a
cím sokat elárul.Sajnálatosan – a fiatal generáció számára nem vagyok egészen
biztos benne, hogy annyira kézenfekvő lelkesedést jelentene. A filmművészet, a
mozi – nagymozi elvesztette régi varázsát.Nincs is hová járni, mert a „multi”
tűrhetetlen és drága. Filmmúzeum meg egyszerűen nincs.
Az „Országúton”a hűség, a kitartás, a becsület opusza. Mindez láttatva egy
semmilyen értéket nem tisztelő, elfásult, durva mutatványos alakján átszűrve.
Anthony Quinn nagyszerű szerepformálásában. Fellini, ha csak tehette, minden
fontos, elesett, bájos, kicsinyke nőalakot feleségével játszatott el.
Giulietta Masina- val. Házasságuk pontosan olyan példaértékű, mint munkájuk egy
életen át. (Mivel Fellini nem állhatta a felhajtást, az Oscar díjakat sem tűrte
meg maga mellett.
Felesége a saját szobájábam gyűjtögette mindkettejük elismerésének jópár
szobrocskáját.)
Az említett opuszban Zampano (Quinn) mutatványos, motorral a vidéket járó,
kemény, durva alak. Nem lehetett hernyóselyemből a gyerekszobája, szegénynek…
Azt kellett megtanulnia, hogy bárkin átgázolva, bármit a magáénak tekintve,
szerény erőművészeti atrakciójával szerezze meg a napi betevőt. Ehhez kellett –
illetve jól jött egy segítség is.
Ezért vásárolta meg özvegy anyjától a fiatal Rosa-t, aztán, mikor Rosa meghalt,
visszatért a „forráshoz” és tízezer líráért elvitte a kicsit együgyű – nek
látszó Gelsomina-t. Hatalmas szemei, bájos mókus pofikája és végtelen nagy szíve
jellemezte a furcsa, apró lányt (Masina tüneményes lényébe ágyazva). Anyjától és
a számlálhatatlan testvértől búcsút véve elindul a remények, pontosabban
reménytelenségek országútján, ahonnan visszaút pedig NINCS. Őt kifizették.
Derüje kimeríthetetlen, mindennek a jobbik oldalát nézi, s kicsit sírdogál,
amikor rájön, Zampano hűsége soha nem lesz az övé. A „ nászt”, a kocsiban a
vadbarom kényszerítette ki. A kicsi lány, néhány könnycsepp után úgy néz
a hortyogó óriásra, mint az urára, a férjére…
Mikor kezdi hitét veszteni az egész küldetésben, akkor lép be a kötéltáncos
karmikus alakja. Egy cirkuszban lépnek fel és ez a bolondos, kedves ember,
bolond módjára, kihívja maga ellen a sorsot, Zampano fölösleges bosszantásával.
Kiutasítás a közösségből és egy országúti, véletlen találkozáson Zampano úgy
megüti a bohócot, hogy az a helyszínen szörnyethal.
Előtte történik még egy fontos momentum. A cirkuszban üldögélve, előadás után, a
bolondos, karmikus ember fölébreszti Gelsomina önbizalmát. Föltárja előtte,
ügyesen, agyafúrtan, mennyire szüksége van a goromba óriásnak a lányra.
Innen datálódik Gelsomina egyenragúsításának nagyszerű története – ami csak az ő
lelkében zajlik le, de sebaj!!!
Már van hivatása a földön. FONTOS Zampanonak – még hogyha egyelőre csak ő tudja.
A bohóc értelmetlen halálát a lány nem tudja feldolgozni.
Mivel így Zampano számára használhatatlan, megvárja,míg elalszik a téli
napfényben. Betakarja, pénzt hagy mellette, tüzet rak és elmegy.
Évek múlnak, Zampano fáradt, fásult és öregszik. Egyszer meghallja az ismerős
dallamot egy lepedőket teregető lánytól.
Rá is kérdez rögvest – honnan ismeri? Gelsominát ők fogadták be, aki a napon
dúdolgatott, majd nemsokára meghalt.
Az öregedő komédiást kidobják a kocsmából, s mikor meglátja a tengert, ami
Gelsominát mindig a soha viszont nem látható hazai tájra emlékeztette, lefekszik
a földre, homokba markolva zokog, mély, súlyos zokogással.
Elsiratja keserves életét és az egyetlen, kedves lényt, akinek ő fontos volt
valaha. Magány – szerelem – törődés – megsemmisülés.
Béke legyen feldúlt, kiürült lelkének….