Vízparton

A tó vize mesezöld volt. Ilyen zöld csak a nagyon jól sikerült fényképeken, vagy filmeken látható. Környezete is igen kellemessé alakult. Minden lakosa a településnek tett hozzá egy cserjét, bokrot, vagy surján fácskát. A tíz éve elkezdődött kis „mozgalom” láttatta hatását jócskán. Víz mellett hamarabb dúsul a növényzet. A kis liget a városka kedvence lett.



Ide jártak ki a sűrű homokba focizni a munkában fáradt férfiak.
Az iskolával is szerveztek ide kirándulásokat. A gyerekeknek egy dolog volt bevésve az eszébe – egyenként. A parti sekélyest nem szabad elhagyni SOHA. Nem volt ez bányató, de igazából a kiszámíthatatlan tulajdonságai, meg nem határozott mélysége, furcsa kis szigetei még a legmerészebb kamaszokat is lehűtötte.
Csónak sem volt itt, egy sem. Valami vegyi - dolog lehetett a hajdani előzményekben. Ezért furcsa, de hal nem volt benne.
Némi moszat mutatkozott, meg a sás, a nád burjánzott, azokon a benti kis kiemelkedőkön, de hal, az nem. Ezért a rövid, parti pancsolás után is a kezdetleges, de céljának jól megfelelő hideg zuhany mindenkire nézve kötelező volt. Valószínűsítették, hogy a közelben működő üzem van hatással a tavi élővilágra, de biztosat nem tudtak. A part nagyon nagy kedvenc volt.
Szinte természetes volt, hogy nyári névnapokat, hétvégi összejöveteleket, szalonnasütéssel, grillezéssel egybekötve itt rendeztek meg. A közösség összetartott, nem volt ott senkinek haragosa, ellensége. Legfeljebb nem volt mindenki puszipajtás mindenkivel – de ez a legtermészetesebb dolog! Nem imádhat mindenki mindenkit, ettől még nem kell a hátába kést mártani…
Egy embert mindenki becsült, szeretett ő lett a polgármester.
Béla nem tudott közömbösen elmenni semmilyen gond előtt.
Utánajárt, addig hajtotta, míg el nem intézte – legalább is jóra nem hozta az ügyet. Mindenki Bélája egy hibát követett el.
Óvónéni – mindenki így hívta, elment nyugdíjba. Akkor szólt Béla először, nagy körülményességgel, nagy kényelmetlenségek közepette. Nagyon utálja a protekciót, magának nem is kérne, de távoli unokahúga most vált el, képzett és jó óvónő. Van egy kilenc éves kisfia is. A válás miatt szeretne elkerülni otthonról.
Ez az országnak szinte a másik vége. A garázda volt családfő elől talán menedék a távolság. Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés.
Bélánk – mert mindenki így hívta, tiszteletből, szeretetből – illően bemutatta a diploma fénymásolatát, illetve a másik óvoda vezetőjének véleményét tartalmazó levelet. Tökéletes referenciák. – Ezért kényelmetlenkedtél, Bélánk? – kérdezték nevetve tőle az utcán. - Te tettél nekünk szívességet, nem magadnak kértél! Jól van ez így. -
Nem lett jó. Mintha Béla tisztességes lelke megorrontotta volna a leselkedő bajt. Ő még kis szende, szőke lánykára emlékezett.
A megérkező hűvös, túlcsinos, távolságtartó nőcske sehogy nem illett ide, de most, egyelőre nem lehetett mit tenni.
– Majd fog idomulni a többiekhez, sok volt neki a nehéz élet! - ezzel biztatták a letört, protezsáló Bélát, aki az asszonyka helyett kínosan szégyellte magát. A lakáscsere is lezajlott és már kezdődött is az óvodai év. Nem nagyon szerették a gyerekek.
Egy gyerek soha nem az értelmes fegyelem ellen lázadozik.
A gyerek a ridegséget nem állja. Kis lelke, mint egy membrán rezeg jóra, kellemetlenre, azonnal. Manyi néni nem lett kedvenc. Az előző óvó nénin fürtökben csüngtek. Manyi néninek csak kettes sorba beálltak, ha mondta. (Szerencse, hogy nyáron van Margit nap, gondolták a szülők, mert nem tudták fölfogni kit lehetne rávenni a köszöntő elmondására?).
Más városból kezdtek léha ficsúrok átlengedezni Manyihoz, csak úgy „haverkodni”. Ő is sokszor beült melléjük és hajnalig elmaradt a hétvégeken. Ilyenkor az okos, komoly kisfiú egyedül maradt otthon. Béla ezt nem nézhette, így már szombat reggel érte ment a szomorú, kedves, kevés beszédű gyerekért. Elvitte magukhoz. Felesége és három csemetéje szeretettel fogadták.
Jól is érezte magát náluk, s mivel hamar kiderült, hogy vasárnap estig az anyja nem fog előkerülni, tettek róla, hogy időben otthon legyen. Manyi számára soha nem derült fény fia távollétére. Ő hagyott neki főtt ételt a hűtőben. Ezzel úgy gondolta, messze menően eleget tett anyai kötelezettségeinek.
Ezen a hétvégén nem vitték őt el, sehová. Akit kiismernek, arra hamar ráunnak, új „baráti kör” meg még nem alakult ki. Szólt a fiának, most ők is kimennek a tóhoz. Látta ugyan, hogy a gyerek nem repes a hírt meghallva. A maga fád módján mégis csomagolni kezdett plédet, élelmet, mindent, ami kiránduláshoz kell. Letelepedtek, egyedül. Mindenkinek megvolt a saját helye, de átjárogattak egymáshoz, remek volt a hangulat.
Béláék is kint voltak és már a rokonság okán is odaszaladt a magányos Manyiékhoz, hívni őket játszani, beszélgetni.
Éretlen kamasz vihogását hallotta a kisfiú a háta mögött.
- Itthon maradt a „tündérlány”! - röhögtek egy nagyot, majd elfutottak. Ezt csak a kisfiú hallotta meg. Jól tudta ő szülei válásának az okát. Nála jobban senki nem reménykedett az új hely „gyógyító erejében”. Itt értette meg – ez nem fog soha változni. Soha! Elindult a víz felé. Került egyet, ne legyen annyira szem előtt. Majd a tiltott vízben egyenletes tempóban úszni kezdett. Jó úszó volt. Azonnal érezte, ez a víz nagyon hideg. Hamarosan görcsöt kapott a lába és merült, merült, egyre lejjebb. Nem bánta. Sokat szenvedett kis lelke valami béke-félét érzett. Egyáltalán nem félt. – Most vége, de jó… - ez volt az utolsó gondolata.
Nem találták meg soha. Pedig Béla a lelke üdvösségét is odaadta volna, legalább a kis holt tetemet meglelni. Nagyon a szívéhez nőtt ez a kedves, halk gyerek.



Az anyja felmondott, elutazott. Nem tartóztatta senki. Az új pályáztatásig egy alsós tanítónő vállalta át az óvodát. A lakás is elcserélődött. A kis síron mindig volt friss virág. Béla le akart mondani. A közösség nem engedte.
- Bélánk! A szeretet hiánya, a ridegség isten verése. Ami így, elrontva születik, még te sem változtathatod meg. A kis áldozat pedig mindőnknek fáj! Ne tetézd ezt a tragédiát a közöség felbontásával is. Nélküled semmi nem lenne ugyanaz! -
Vétlen áldozattal ért véget egy előre meg nem jósolható végzet.
Amikor a kislány megszületett, ki gondolt arra, hogy a lelke helyén fadarabbal jött a világra. A szeretet képességének hiánya éppen olyan mélylélektani betegség, amit sok ezer hasonló, felderítetlen bajjal még nem tudnak orvosolni, valószínűleg még sokáig nem. Az emberi agy – ami a lélek maga, a legkifürkészhetetlenebb rejtély az orvostudománynak és a fájó rokonoknak egyaránt.