ÜVEGKAVICSOK

Magamat már a régen kihalt ártalmatlan állatfajok közé sorolom. Nem vonz talmi érték. Semmit nem jelent számomra egy hatszámjegyű összeggel megfizethető ékszer. Egy szép forma, egy bájos, pillanatnyi tapintás akkora örömet szerez, mintha ajándékot kaptam volna. ( Rossz a hasonlat, mert nagyon utálok látatlanba kapni ajándékot. Annyi mindenre nem telt életemben, hogy fölösleges, számomra semmitmondó tárgyakkal ki lehet kergetni a világból.)

Az viszont nagy ajándék, hogy a tőlem öt percre lévő Plaza-ban nyitottak egy boltot. Szinte pont nekem. Minden darab négyszáz forint. Minden egyes darabnak van valami jóízű üzenete. Imádok ott bóklászni. Ezt teszik mások is. Hasznos holmit nem nagyon lehet venni – de a szívet simogatót, azt rengeteget. Az én lapos üvegkavicsaim valószínűleg valamilyen nemkívánatos végtermékei az üveggyártásnak. Lehet, hogy régen visszaolvasztották. Most csomagban lehet kapni. Az örökségül kapott kb. 70 éves üvegtálka lakói lettek ők. Mikor szomorú leszek, kezembe fogom valamelyiket. Sima felületük felkacag és tenyerembe simul. Hozzám dörgöli hideg, mégis sok melegséget sugárzó kis testét.
Ettől valahogyan megnyugszom. Nézem a színek káprázatát. Most előttem egy királykék és egy rózsakvarc- színű fekszik. Rózsakvarcom is van, de az varázslat! Fiam ajándéka. A bak jegyűeknek nem ez a köve, de ágyam mellett fekszik a kisszekrényen. Szorosan simulva másik, halott kisfiam utolsó öngyújtójához. Soha nem alszom el úgy, hogy legalább egyetlen pillantást ne vessek ezekre az örökbecsű tárgyakra. A rózsakvarc opálos szépsége nagyfiam üzenete. – Fáradt vagyok, anyukám, rengeteget dolgozom, de mielőtt elalszol, látod, csak itt vagyok veled!-
A gyújtó nem beszél. Ő VAN. Drága gyermekem utolsó kórházi tartózkodásának egyetlen vidám darabja. Olyan, mint egy picuri távirányító. Még van benne gáz, de csak nagyon- nagyon ritkán gyújtom meg. Ezzel még ő gyújtott rá. Két éve már, hogy nem teszi, soha többé.
Ezek a kincseim, meg a mosolygós képeik, ahol olyan boldog gyerekek, amilyen csak egy boldog gyerek lenni tud. Ez is nyugtat. Talán jó anya voltam? Igen, az voltam. A lassan középkor felé hajló drága dolgozik, mint az állat. A másik, a kétméteres álmodozó meg martalékául esett egy olyan betegségnek, aminek még a nevét sem tudják….
De visszamegyünk a varázs- boltba. A csavart vesszőnyaláb, a ravaszul gyönyörű selyemvirágok lassan egy akkora kosarat töltöttek meg az asztalomon, mint egy mesterséges, örök tavasz. Nagyon szép.
Valahogy ilyesmire mindig ráállt a kezem. Nem rontottam el, nem lett ízlése vesztett. Meg kell tudni állni. Úgy érzem, meg tudok.

********

A varázzsal átellenben nyílt egy másik bolt. Valamelyik párizsi divatház gyönyörű ékszereit, óráit kínálja. Számomra fölfoghatatlan áron. Bementem. Szép, kedves, kellemes fiatal lány fogadott. Ez a bolt mindig üres. Láttam a kirakatában egy vastag, karikát, jobban kifejezve hengert formázó aranygyűrűt. Készséggel kivette az agyonbiztosított üvegkirakatból és segített felpróbálni. Nagyon szép. Ára hat számjegy.
Nekem véletlenül úgy esett, hogy két bájos öreg gyűrűjét és a sajátomat egy angyali fiatal ékszerész egybeforrasztotta. Viselni szoktam, mert az örök szeretetről, a ragaszkodásról és az ő 56 házasságban leélt évükről mesél – meg a hármónk amúgy téphetetlen viszonyáról. Az én gyűrűm senkihez nem kötődik. Pusztán a formát imádom, ezért csináltattam.
Ezt követte a három egybeforrasztása. Az édes kislány két kezébe véve megsúlyolta a méregdrága szépséget és az én emlékháromságomat.
- Az öné súlyosabb! – jelentette ki a vitathatatlan tényt. Kérdésemre, hogy miért ekkora az ő általa kínált ízléses gyönyörűség értéke, ezt válaszolta:- A márkanevet kell megfizetni! – Ha megtehetném, kiadnám érte ezt az összeget – mert szép. De el nem cserélném az enyémre, az viszont szentség!


Szóval, mit is akartam én mindezzel elmondani? Talán nem is illene magyarázkodni. A szépség vonz, a talmi taszít. A szépséget nem a számjegyek fémjelzik – és – tárgyak nélkül is lehet élni, csak minek?


2005. 09. 13.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man