„Tartózkodó kérelem” – így írta Vitézünk,a debreceni Csokonai és ráadásul Mihály.Lillának szóltak a sorok,ki közönségesen kereskedő lányaként Vajda Júliának született. Mennyire volt a rebellis tanár,a kiváló tollú költő – legalább a szívének- kedves,nem tudhatjuk.Mivel semmi oka nem volt abban reménykedni,hogy a télen kiskabátban fagyoskodó hóttszegény zsenit a gazdag apa valaha is vőnek fogadja,jó lenne rágondolni,hogy talán az ő szívbéli hajlandósága megvolt – legalább.Én sokkal szemérmesebb vagyok,mint Vitéz,tehát a vers sorait nem idézem. Címét annál inkább,mert ígéret birtokosa vagyok és igen szeretném,ha erre némi választ kaphatnék tőled.Megjárván külhont,kinézve az ablakon a tavasz kétségtelen jeleit vélem kint járván és ablakomból kitekintvén fölfedezhetni.Ennek az évszaknak a beköszöntéséhez kapcsolódik egy számomra nagyon várt ígéret.Ezért szól vágyakozva irányodba ez a „Tartózkodó kérelem” éntőlem,vajha megvalósítható-e?Avagy teljességgel lehetetlenbe fúlt az idők során? Ez utóbbit erősen fájlalnám,mert türelmes ugyan nem voltam és sokszor voltam a kétség kútjába esve (ennek nem mindig illendő volt a köntöse,ahogy a te lapodon megjelent,de hát – aki fáj,az ordít).Eljött-e a tavasz nekünk is,vagy tegyek úgy,mintha meg sem ígérték volna? Szeretve (mind a vérpadig) minden hiszteritisz ellenére döntsd el hát.

Mennyire akarom leképezni a kirekesztett,lenézett,kemény-nyakú cívisek által csúnyának kikiáltott Vitéz Mihályt?Reánk az ő dolga annyiban tartozik,hogy neki a „Reményhez”aj, de kicsiny köze sem volt szegénynek!Maradt a hetyke kiskabát.Amikor nézem hatalmas szobrát,rajta formázva bő,meleg köpeny,pirulok az azt készíttető cívisek helyett magam.Mikoron is a szobrász a mintát nékik megmutatta,vastagon szólott az ítélet hangja:-A városba szobornak csúnya ember nem köll! Szépítse meg!- hú,de lesűl a bőr a képemről,helyettük,utólag- és részemről vétlenül.Holtában már a szobron megadatik a köpeny.Arca olyan markáns és férfiasan szépre sikerült,mint Izsó Miklós férfiarcai.Jó cívis gazdáim,minek kellett a SZELLEM-nek magának utólag halott képibe belehazudni?Azt elnéztük,hogy Csurgóról,télen,kiskabátban Debrecenbe,az imádott Kollégiumba hazagyalogolt?Dunántúlról kísérteni az Istent,fagyban,gyalog,az nem semmi volt.De hívta haza a Kollégium, a sok oktatandó deák.Azokat is kivitte a Nagyerdőre,s füvön űlve adta elé nekik az összes létezhető csodát.Ezért is jól megróttuk,rebellis,nem tanárnak való!Növendéket szabadba kivinni,órát erdőben tartani -  micsoda rebellió!!!!

Mostanra üdvözlendő gyakorlat,mi akkor ,kiközösítést,szégyent vont maga után.

Ki a szabadba,osztállyal,sok gyerekkel,természetben tanulni….rá kell emlékeznünk,ha tisztességes a pofánk.Vitézünk 32 évet dalolt csak,maga után hagyva míves műveket.Mik szomorítanak,gondolatot fakasztanak,sokat – s valljuk be,úgy ahogy vannak:tökéletesek.

 

Elvitt a tüdővész,elkapartak csendben,te szegény ártatlan,nagyeszű Mihály.

Zenghet már az utókor híredhez csodálatot,lehet koszorúzni fúlásig,abból visszamenőleg sosem lesz meleg kabát.Nem lesz belőle elismerő szó,nem lesz szerelem,mely üdvözít,tisztességes,megélhető.Velünk,kik szeretünk,szavaidon nőve csodálunk,megmarad megbékélt szellemed.Biztosan ott vagy te is minden Angyal-délutánon,s körbevesznek szerető szellemek.Attila,a Mester maga,s szerényen az én fiam – hiszen ti mind-mind egykorúan hagytátok itt ezt a földi létet,mert titeket nem tűrt meg soká a sárgolyó.Legyetek megbékélve,minden csodás mosolygó szépbe beletéve.Megérdemlitek.Tüdővész,kiskabát,betegség bánat,minden tovaszállt,szinte nem is volt (csak mink pirulunk).Van az örökkön ragyogó szellem,mit ránk örökített az egykoron fénylő elme,megbecsüljük,kik tudjuk szépfejű magad.Légy végre boldog,végre elégedett,többé ne fázz,ne köhögd ki a tüdődet,álmodjál mindig csodaszépet – Lilláddal biztosan együtt vagytok már.Óvjon nagyon az Ég Kedves Szép Ura – Csokonai Vitéz Mihály!

 

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man