Hozzád tartozni

 

 

 

 

…JÓ…. és itt kicsit el is akad a szó.Lecsüng lazán a kéz.Nem a tehetetlenség okán ám.Végre az elnyert,olyan áhított lazulás nyomán.Megint előrángatom az én bölcs fiamat.Ő az élettel megrugdostatta magát,esküszöm,minden tapasztalata a javára vált.Meg az enyémre.Oktat szeretettel,szorgalmasan.Bár tudja dolgaim,legbelülről nem úgy érti meg saját lendületes fejével,hogyan is voltak a sikertelen bal-utak,de magvában minden szava szentigaz.

 

-Ne tarts rabot!- feddő szava kicsit megcsapott.Nem tartottam én olyat soha.

Magától kapaszkodott kezembe,minden óráimba az,akinek bizonytalan volt saját léte,s maga.Felnőtt embert nem fogunk kézen,nem kísérünk úton-útfélen,csak úgy.Azért tesszük,mert fél és beteg.Útjait,ragaszkodását nem ő – betegsége határozza meg.Ezt az én amúgy bölcs felnőttem hálisten nem értheti,ezért képeződött le szemében az állandó segítés,mint rabtartás analógiája.Ki lenne vajh olyan ostoba,ki minden percét másokért áldozza,ha nem működik a KELL.

Van viszont feloldozás.Ha eljő az áldott pillanat,akkor viszont jól jön a szívvel adott okító gondolat.Mert óhatatlan bekattanna a szokott sztereotipia:-Gyere mindig velem,megvédleK,biztos lehetsz,nem maradsz magadra! – Ez szép és kézenfekvő,ha kell,de átkozottul nyomasztó,amikor a szabad szellem,gondolat erre természetesen idegenkedéssel felel.Dolgai után rohanva,lépéseiben biztosan jól kiszámított úton haladva üdítő megnyugvásra lelve hálás az egészséges,egyenrangú fél.De a neki teljesen fölös óvásból egyáltalán nem kér.

Dolgát,utait tudja maga.Szeretni, örülni,vídámságért,csillogó szemekért tér meg „haza”.Hej,Kékszakállú,megokosodva de nagyon tudtad te már,ne feszegessük az ajtó titkát.A múltat,a nem ránk tartozót feszegetni kár.Nem kulcsot kéregetni,követelni kell.Mosollyal jelen lenni.Akkor szívedre szívem felel.

Belekontárkodni a természetes,munkás folyamatba,kérdést kérdéssel megfoltozva a derű óráit rontani:- na ez az,amit tapasztalt felnőtt fiam szájából bölcs és megnyugtató volt hallani.- Fogadd el dolgait,engedd,nem megy messze.Ha elfárad,hidd el megtér az öledbe! Ott viszont ne vallasd,csak nevess,szeress.Az én asszonyom ezt teszi.Boldog,s elégedett.Ha kérdezne,mit magamtól fontosnak nem tartva nem mondok,s óráinkat mérgezné szakadatlan,tudja elmennék.Maradna nekem,s neki a semmi.Ezt fogadd el,s átállítva amúgy okos fejedet majd te is tudsz felhőtlen és boldog lenni!-

Így szólt az utasítás.Szavát megfogadtam.Minden „hetedik ajtó” pusztít,mérgez – teljességgel , oktalanul, haszontalan.Röpülj ,szárnyalj kedves.Veled a lelkem, a hitem.Tisztességedben,adott szavadban nem csalódtam soha.Szorongani értelmetlen,kényelmetlen ostoba.Bejárjuk az időtlen időt.Ránkszakad a boldog

CSEND-ÓRA ideje.Abba minek pocsékoljak bele.Hallom lélegzeted,nézem,hogy pillanatra elalszol.Mint egy nyugodt,játékban elfáradt gyerek.Aztán rögtön nyílik csillogó,örökkön mosolygós szemed.Pillantásod végigsimogat,hogy fölpillantva arcomon nyugodhat meg.Hálás a szeretetért minden egyes mozdulatod.Gyors vagy,mint én,természetednél fogva tisztességes.S olyan szépen puhán,megnyugtatón,kedvesen szerelmes.

Nem bontom meg békédet soha.Az ajtó kilincsét nem rázom értelmetlenül,hisz jól tudom mögötte csak a sötét semmi űl.Azt meg minek előhozni,mikor idekinn csupa nap van,csupa béke.Ragyogó szemünk találkozó tiszta fénye.Nem kutatunk se tegnapot,se azt,hogy mi lesz holnap.Mi ketten csak egyszerűen tudjuk és értjük MAGUNKAT.Ez már szövetség,ez a MAGUNK.Ereje veretes,ajtónyitást rég fölössé tesz.Gyere,légy velem,ha dolgod engedi.

Elmenni csak a tested tud,szíved marad,egyedül hát soha nem maradok.

Meg a kimondott,végtelen horizont,hol nincsenek határok,nincs lehetetlen.

Semmi rossz nem lehet,mert mi ketten- egyek vagyunk.Ez jó.Megnyugodtam.

Elfeledtem már a kérdezés ostoba,magam-kínzó állapotát.Tudlak,értelek,követlek,szívvel és csorduló lélekkel,ez elég.

Megköszönöm jelenléted, forrón szépséges perceinek hol csendes,hol szép-zajos örömét.

 

Jól van. Hogyha hajdanán nem úgy kezdődik a gyerekek nevelése,ma nem profitálhatnék ilyen sok szépséget belőle.Egyik babázik velem,holott maga is várja a babát,sajátját.Közben megsimogat,mosolyával aranyozza,s törli még megmaradt bánataim sorát.Másik fogja kezem,s oktat, nevel nagy szeretettel,mint elhivatott pedagógus az okos gyereket.Vigyázza,óvja,szépen koordinálja:- Most jól kell csinálni,mert az én anyám végre JÓL SZERET!-

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man