BIBLIA
Amikor a szent könyvben olvastam, hogy aki kővel megdob….stb,
valahogy elsiklottam mellette. Én nem szeretek dobálózni, viszonosan sem
igen értem meg soha.
Kenyérrel kellene visszadobni. Innen a vicc, alantas emberi elme:- igen,
egy hetes kenyérrel…Ezen rendkívül jót szórakoztam, de változatlanul nem
volt kedvem dobálózni. Ma is hiszem és vallom – MÉLTATLAN.
Attól, hogy én nem teszem, néha kapok. Most érkezett el a kegyelmi
állapot – nem veszem föl a dolgot. Meg kell nézni, ki dobta. Mit –
mellékes. De engem senki nem kényszeríthet rá, hogy ide alacsonyodjak.
Arra már elég érett vagyok, hogy elkapjam a fejemet. Rajta púppal
közlekedni – azt azért mégse. Az élet igenis szép. Kapunk, egyre többet
és ilyenkor elkezdem nagyon sajnálni azt, akinek ez célt, értelmet,
biztonságot ad. Rossz lehet neki. Nekem azért sem lesz rossz, mert ezt
magunknak kódoljuk. Emberien közelíteni. Adni, amíg megérdemlik, de azt
fúlásig. Elfogadni onnan, ahonnan jó szívvel teszem. Ilyen egyszerű a
recept. Belebonyolódni, gyártani magamnak mesterséges dühöket – ugyan
??? Hiszen annyi minden van még, ami értelmes, ami szép, ami szívet
dobbantó, ami előre visz. Meg kellett érni:- parancs, nem pocsékolunk.
Energiát, életkedvet, beteg szívet nem terhelünk. Francokat! Más vigyen
a kemencébe, hogy ne legyek útba??? Nem!
Mindazokért, akiknek szüksége van rám. Mindazokért, akik látnak bennem
értékeset, fantáziát, munkámnak fűszerét megérzik.
Módosítottam a szent könyvet. Nem dobálózok. Elkapom a fejem.
Ezzel befejezettnek tekintem az életünknek ezt a szegmensét.
Éljen a nyugalom! A béke soha nem lehet ártalmas!
<< Főoldal
2005 Minden jog fenntartva thao & fly man