UTOLSÓ NYÁR VELED

Mindig nagyon boldoggá tett, amikor szavakban és tettekben is közel engedtél magadhoz. Lélekben állandóan ez az állapot volt jelen közöttünk, csak a kinyilatkoztatások szent óráit kellett kivárnom. Eljöttél velem, a nagy piros autóval és érdekes volt, mennyit beszéltél. Annyira szépen formáltad a mondatokat, mint amennyire szűken mérted a választott, másik "haza" örökké idegenné maradt szavait. Árnyaltan fejezted ki magad ott is. Kinyílni viszont igazából azoknak a szavaknak az életre hívásával tudtál, amiket tőlem tanultál. Ezeket hallottad, mikor mesét olvastam neked este. Ezeken a mondatokon léptél be az "írástudók" közé. Észrevétlenül jó voltál az iskolában. Személyed nem vonzotta a "balhét". Távol állt tőled. Ezen a fényes napon épp Gyuszi bácsi szavait idéztük, meg Deutsch bácsit (hála Koltay Róbert kitartó szponzor- keresésének, ami miatt a "Sose halunk meg" c. film létrejöhetett). Nagyon szerettük, mert mi-ül volt kedvesen szemtelen, szófacsarósan humorban fürdő az egész hangulat. Láttatva könnyedén, de húsbavágóan a megidézett kor rákfenéit is. Közben ízlelgetted a terveidet. Már várt az iskola, az Állatkerted, ahol te kiváló munkaerő voltál és személyesen maga a szeretet. A kis majmok úgy karolták a nyakadat, ahogyan te tetted velem, mikor kicsi voltál és belém csimpaszkodtál. Imádtalak az ölembe venni. Az arcodba fúrtam az orromat, mert neked olyan csodás baba illatod volt - mese.

Felnőtten is nagyon igényes, szép férfi lettél. Soha nem kísért baromi illatfelhő, de a decens férfi-illat, a hatalmas hajkorona frissen mosott selymes méze ma is az orromban van. Elmondtad, van már lakásod. Ha berendezkedtél, nagyon vársz. Nézzem meg, hogyan boldogulsz nélkülem is, mert a tőlem látott mozdulatokat megjegyezte a szíved. Elsoroltad, mi mindent szeretnél megvalósítani, mik a terveid és mennyire beletartozom akkor is, amikor testben nem vagyok ott.

Sudár voltál, mint a jegenye. Az első fogad egy hajszálnyira előre állt. Ettől olyan bájos volt az arcod, mint a parányi ugró-egerednek, amit a gimnáziumban egy fiókban tartottál és az egész család harsány derültségétől kísérve a zongora klaviatúráján megfuttattál néha. Szép, meleg nap volt, előttünk volt az élet. Fölnéztem rád, mint mindig. Akkor is, ha éppen nem a legjobb formában voltál....Mindenkivel megesik. Meg majd két méterre föl is kell nézni. A vállamat átfogtad, úgy kandikáltam ki alóla. Milyen nagy voltam valamikor! A biztonság, a hatalom, a béke, a fürdés, a vacsora és az igaz szó.

Abban a hitben élek, úgy mentél el,hogy ezeket a kincseket soha nem hagytad el. Mindig veled maradtak. Ma két éve annak, hogy többé hiába várnak a majmok, nem lesz több ugróegérnek vagy cicának olyan gazdája, mint te. S annak is, hogy bár béke van itt bent, egy nagy, üres, fehér folt betakarja a lelkem egy darabját. Tudod, Zoli telefonált. Mindig, ahogy szokott, mikor kell. Mondta, megy hozzád és egy szál virágot visz helyettem is. Csak a helytől vagyok távol, hiszen te a szívemben laksz. A nap pedig ugyanúgy fog sütni tovább, mint azon a szépséges nyári napon, amikor együtt ültünk a nagy, piros autóban. Csak mi ketten: Te meg én...