Térzene éjjel

A Kossuth tér évek óta minden nyáron színpaddá változik nálunk a nyári szombatokon és vasárnapokon. Háttérben a veretes és sokat látott Nagytemplom. Ragyogóra renoválva és világítva bölcs mosollyal figyeli az ifjú tehetségeket. Református nyakas hatalmassága jótékonyan kíséri, támogatja azt a sok értéket, amit az újnál is újabb generációk produkálnak. Katonák, pompás tudással, népitáncosok, sok idegen együttes. Ezen az estén egy briliáns hangszeres együttes dobta közénk a szívét. Egyenként mesterei a hangszerüknek. Nem is értettem, a hajszálvékony kongás hogyan bírja erővel. Képtelenség! Minden nép minden táncát hűen, hibátlanul, óriási bravúrral és maguk látható gyönyörűségére varázsolták elénk. A két énekes lány hangja torokból hasított. Ezt paraszt asszonyainktól kell kemény munkával elsajátítani. Nem semmi. A bolgár ritmusnál feszülök velük. Egy ütemtévesztés - fölborult az egész. Nem borult! Hogy tudnak ezek, te Jóisten! Állok megbűvölve, lábam az aszfaltba már mély gyökereket eresztett, mikor a zenekar vezetője elbúcsúzik. El kell engedni őket, ha szívünk hasad is. Embertelenség volna tovább dolgoztatni őket. Nagylelkűen adnak egy fergeteges ráadást. A tomboló tér alig akar széledni. Hátamat széles váll melegíti, a lábam alatti lépcsőre figyelmeztetést kapok. Alattomos kis emelkedő. " Tanyálhatnék " nagyot, ha nem figyelnék. De nekem már figyelnem sem kell. Figyelnek helyettem. Melegítenek. Vigyáznak rám. Szóval ez a nyár minden nyarak nyara lett. Aki mellé odaszegődik a boldogság, mint egy hangtalan, selymes, bájos cica, és lábához dörgöli kényes gerincét, az megtapasztalja.

Nyáron élni jó! Ahogyan a régi slágerben énekelték a fiúk. Minden remény megvan arra, hogy a kivilágított, havas, csupafény Kossuth-tér is ugyanilyen szép lesz. A zenészek meg majd visszajönnek jövő nyáron.