Suttogó

 

 

 

 

Redford filmjéből tudtam meg,hogy ezek az emberek léteznek.Nagy felfedezés volt számomra,s ha lehet magamra lefordítom,mert rámfér.

 

 

Aki látta a történetet,tudja,hogy ott hangosan felolvassák a tényt:az emberiség legkezdeti időszakában a lovakat húsért vadászták.Ezek a hiperintelligens lények lélekben megbántódtak.Ez a fájdalom és érzékenység öröklődik bennük évszázadokon át.Csak nagyon kevés,különleges tehetségű ember létezik a világban,aki ezt nemcsak megérti.Átérzi,s így hatni tud a lóra,rendbe tudja hozni a lelkét.Sokat néztem én ezt a filmet,nem kétszer-háromszor.Belém kell,hogy égjen egy gesztus,egy jól elkapott pillantás,egy odaillő mozdulat.Redford,mint rendező is elsőrangú.Ha nem lenne az,nem jutottam volna el a következtetésig,ami csak rám vonatkozik,amit ismeretlenül nekem üzent.

Megjártam egy-s mást,csináltam ezt azt,voltam és nem voltam.De legbelül ló vagyok és erre büszke is vagyok,olyannyira,hogy ezt ki is jelentem.Majdnem annyi sebet hordok,mint a Redford által gyógyított állat.S hirtelen,sokadik olvasatban világosodtam meg.

Mindannyian a magunk suttogóját várjuk.A suttogó úgy gyógyítja a lelket,ahogy tehetségétől kifér.Nem biztos,sőt nagyon nem biztos,hogy szerelem.Az az út elég döcögős.Finomság,érzékenység,beleérzőkészség szükséges,s valami miatt fontos kell,hogy legyek neki.Beszélgetünk,pereg a szó,mint a lassú kukoricaszem.

Selymes halom nő belőle,s a nehéz a lélekről valahogy leemelődik.Azért fontos a „fontosság”,mert természetgyógyász,vagy orvos,vagy bármilyen tudós idegen soha nem lehet suttogó.Érzelmileg kelljek –ez szükségeltetik.Szeretettel gyógyít-és itt a lovas embertől kicsit eltér a dolog,mert mindezt magának is teszi,hogy jól legyek és meggyógyítva megmaradjak neki.Az én suttogóm meghalt már rég.De örökül hagyta rám,karmikus beszélgetés volt,hogy lesz még helyette,aki gyógyít.Ő az életbe hozott vissza,mielőtt elment,s örökül hagyott engem a további létre.Hogyan tombolna,ha tudná milyen módon éltek vissza velem!Jól megvagyok én a bőrömben,meg nem vagyok az a fullidióta,ahogyan magamat aposztrofálni szoktam volt.Nagyon is keményen önálló,színvonalból nem engedő,külsőre is „konzumálható” (de nem konzumnő) asszonylény vagyok.Ami belül van,egy frászt fogom megmutatni.Csak amikor úgy vélem,hogy sértenek – finoman visszatámadok,vagy örökre elmegyek.

Ezt nem kötelessége tudomásul vennie senkinek.Minden cigány a maga lovát síratja.Az enyém még nem döglött meg teljesen,de erősen pókosodik.

Két választás van számomra,s a választás nem rajtam áll,csak tudok róla.

Vagy elfogadom jelen életállapotomat és méltósággal,mint eddig,végigcsinálom,vagy megérkezik a suttogó.Lágyan megsimítja a sörényemet,megnyugtatja a remegő,állandó készültségben álló bőrfelületet,pontosabban:bőr nélküliséget,egy nyugtató pillantással megálljt parancsol a remegő orrcimpáknak,a viszonylag bizonytalan kéznek.Ha neki fontos vagyok,megérteti velem újra,hogy a busz nem szörnyeteg.Nem fulladni,hanem utazni kell benne,ha feltétlenül szükséges.A kezem megáll,mint ahogy magától is meg szokott.A mozgólépcsőre rálépünk- és ennyi.És főleg:nem védekezünk olyankor is,amikor  nem támad senki.

 

Csodás,szép állapot lenne.Nem keverek én itt össze semmit.Szelíd fontosság,viszonozható,magától értetődő kedvesség,finomság,s a távollétben is az állandó jelenlét érzete.Ez nem tudom micsoda,erre nem találták ki a megfelelő pontos kifejezést,nekem nagyon jó a suttogó.Aki megtalálta a sajátját,nagyon vigyázzon rá,mert kincse van.érzékeny kincse,nem bántható,mert elmegy.Kívánok mindenkinek,akinek eléggé felkészült és szép a lelke,saját különbejáratú egyszemélyi suttogót.Nagyon szép világunk lenne.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man