Erzsébet hite

 

Festette: Farkas Rudolf

 

 

 
Balogh András falusi tanító volt.Fiatal kora ellenére nagytudású embernek ismerték meg.Röviddel odahelyezése után mindannyian ráébredtek az emberek,hogy igen nagy kincs birtokába jutottak.Balogh András szálas alakja az első naptól tekintélyt parancsolt.Szívesen süvegelte meg mindenki,az asszonyok hamgos szóval kívántak neki jó napot.
 
 
Az osztott iskolában ismeretlen volt a fenyítés.Annyira lefoglalta tanítványai gondolatait,hogy azok még a könyvek összerakása alatt is azon gondolkodtak,amit az imént a tanító úr mondott.Balogh András megszerette a falut és föltett szándéka volt,hogy a család alapítását sem késlelteti soká.Ebben is szerencsésen alakult minden.A nagytiszteletű úr középső leánya 20 esztendős volt.Balogh András az első vizitában eldöntötte,neki Erzsébet lesz a felesége.
Komoly,tanult, papi házban nevelkedett lány volt Erzsébet.Sokat forgatta édesatyja könyveit.Bárkivel megállta a próbát,ha eszmecserére került a sor.
A tiszteletes házában nem is dívott az elv: „asszony a konyhába”.Mindig hites felesége véleményét kikérve döntött fontos dolgokban maga a nagytiszteletű úr is.Egyszer sem bánta meg.
Balogh András látogatásait szívesen fogadták.Szálas alakja,értelemtől csillogó mélykék szeme, az általa szépen,mívesen kerekített mondanivaló mind mind azt támasztották alá,hogy Erzsébet őnála jó helyen lesz,mint méltó asszonyfeleség.
Meg is lett az esküvő,átal is vitték Erzsébet stafírungját a tágas tanító házba.
Erzsébet csodát mívelt. Kiváló gazdasszony volt.Mellette értette az állatokat,a gazdaságot.A házat pedig elképzelhetetlen kellemmel és bájjal rendezte be és tartotta patyolat tisztán.Egyetlen kis segítséget fogadtak.Nagyon szegény család növendék kisjánya lett a segítség.Azt is megmondták a szülőknek előre,hogy a házimunka mellett agyának pallérozását is kézbe veszik,ez ellen ne is tiltakozzanak.Berendezkedtek tehát a békés szerelem és jóság állandóságába.
Nyugtalanító hírek érkeztek.Először Pesten lázadt a nép,később már a toborzásokra is sor került.Mint tanító,Balogh András mentesülhetett volna.
Leültek egyik este és Balogh András ezeket a szavakat intézte asszonyához:
-                  Erzsébetem,te a számomra a Jóistennek különleges áldása vagy.Mindenben hűséges társam és segítőm.Veled az életem földi mennyország.De látnod kell a haza sorsa hogyan alakul.Ismered elveimet jól.Nagyon hajlok Széchenyi elgondolásait végbe vinni.Nem kell ahhoz sem a matézist,sem a históriát ismerni,hogy ki ne számolhassuk,mi lesz ennek a fölkelésnek a vége.Mégsem engedi a lelkiismeretem,hogy itten maradjak.Egész életemben gyötörne a lélek,hogy nem tettem meg,ami tőlem telhetett volna.Reád bízok tehát mindent.Vidd tovább az iskolát,mintha magam tenném,tudásodat ismerem jól.Ha nem térnék meg,akkor is mindig melletted leszek.Hidd meg,soha nem hagylak el,még holtomban sem.-
Erzsébetnek nagyon kellett tartania magát,de kemény asszony volt.Tudta az ő urának észjárását.Sokat beszéltek ők a haza sorsának állásáról is.Erre is gondolt,hogy be fog következni.Mégis szíven ütötte a fennszóval való kinyilatkoztatás. – Andrásom tégy belátásod szerint.Nem venném a lelkemre,ha szavam téged meggyőződésedtől visszatartana.Tudom a kockázatot.Vedd most szavam,míg élek,nekem más többet teutánad nem kell.Ha a csatában ott maradsz,lélekben veled halok,de tiszta nevedet és emlékedet őrzöm,míg élek.-
Az asztalon átnyúlva mindkét kezükkel megszorították egymás kezét.Az indulás elvégeztetett.Balogh András tanító tiszti rangot kapott.Józansága, éles esze sok lehetetlen helyzetet sikerre vitt.De hiába a Balogh Andrások sokasága nagyhatalmakkal szemben.Egy véres,döntő ütközetben Balogh András fiatal élete vérbe fagyva maradt a szent haza letaposott gyepén. Erzsébetnek megvitték a hírt.Könnyét senki nem látta.Megtartotta magának mind.Az iskola pedig ugyanúgy folytatódott tovább,a gazdaság,az otthon úgy volt tartva,mint annak előtte.Erzsébet tisztessége példa volt az egész falu számára.Becsülték,tisztelték.
Véleményét sokszor kikérték.Segített szívesen.Egy dologról nem volt szabad említést tenni előtte.Balogh András szent nevét előtte ki nem ejthette senki.
Ezt tiszteletben tartva még a megszólítást is megkerülték és Erzsébet asszony lett mindenki számára.Szép kort ért meg.Becsületben,tisztességben,sok gyermek vette körül.Fáradván átadta  a tanítói teendőket és nagy kertjében berendezte az első kisded óvót a faluban.Megkövetelte,hogy a gyermekek rendesen tisztán érkezzenek.Ugyanígy engedte őket haza is.Volt ott játék,homokvár,de mindenkinek szépen meg kellett mosakodnia,mielőtt hazatért.Itt nem kellett a szülőknek hurcolni a gyereket.Hazatalált mind.
 
 
A tisztes asszonyt hetven évesen,álmában érte a halál.Temetésén az egész falu ott volt.A fejfára így vésték: Balogh Andrásné Erzsébet asszonyunk,a boldog feltámadás reménye alatt.Nyugodj békében.Szólás lett a faluban ha valakinek az akaratát nem lehetett megmásítani: - Olyan,mint Erzsébet asszony! Nem enged a ’48 –ból!

 

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man