Hajnóczy Péter

Kegyes volt hozzám a sors. Olyan feladatot kaptam, aminek nem is lehetett megfelelni. Megpróbáltam, amennyire ez halandótól telik.
Nem vagyok rá büszke, csak halálosan sajnálnám, ha nem tehettem volna meg. Nyolc hónapig még életben tarthattam egy géniuszt, aki 43 évesen végképp elment oda, ahol hitem szerint igazság van, nyugalom és béke.

Mivel az én férjem is író, újságíró volt, húsznál több esztendő agyonhallgatás után két évig szétsztárolva, így a saját otthonunkban nézhettem végig a folyamatot. Remekművek, gyógyszerek, alkohol – végül a megváltó halál. Túl fiatal voltam még és túl eszköztelen.
Vitába szálltam a lehetetlennel. Második mondatomnál bement a szobába, ahol az írógépe volt. Kihozott nekem egy könyvet.
Hajnóczy Péter : A halál kilovagolt Perzsiából. Innentől már nem érveltem többé. 1991 januárja volt. Megtudtam mi vár rám. Március hatodikán az én férjem halott volt.
Mivel Hajnóczyt személyesen ismerte, elmesélt (akkor számomra elképzelhetetlen) momentumokat az életéből. Milyen a sors?
2005 augusztusában szinte bevonzott egy új könyváruház. A bolt lényege, hogy aljasul lenyomott árakon el nem adható remekeket próbál megmenteni a zúzdától. Hajnóczy Péter életútjáról kortársak szólnak.
Fölvázolódik képtelenül hányatott élete. A könyv: „Oktatási segédkönyv”- ként megjelölve 2.200.-forint – lett volna. 250.-ért kaptam meg.
Ezt inkább nem kommentálnám. Mint ahogyan a Hajnóczy életművön csámcsogó okosokat sem követem. Sükösd Mihály cikkéből fogott meg egy mondat, amiben valakinek az elemzés- féléjére reagált.
„Semmi köze hozzá”. És a lényeg itten van elásva. Ne magyarázza már meg senki, se nekem, se másnak, hogy az adott körülmények között egy zseni miért lesz kazánfűtő! Azt sem kellene, miért gimnáziumi érettségiig futotta, mikor pszichológiát szeretett volna hallgatni? A kor magyaráz.
1942 augusztus 10 – 1981 augusztus 7. 39 év, rengeteg remekmű, nagy része pedánsan sorszámozva – kiadatlanul az egyébként rendetlen lakásban. Ha azt lakásnak lehet mondani.
( A kiadvány címe: A VÉRADÓ,
alatta vastag, fekete vonal és: HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE ).
Jogosan merül föl a kérdés, miért adták a kezembe „ A halál kilovagol Perzsiából ” -t ? Egyszerű. Így megértettem, hogy amikor az alkotásra született emberben valami eltörik, mert segítenek mindent jól széttörni a lelkében, akkor jön a gyógyszer, az alkohol…meg minden istenverése.
Visszhangozzék bennünk csak gyorsan Sükösd Mihály bölcs mondata:
„Semmi köze hozzá!”. Bizony, semmi! Mert ott turkálni, ahol levegőtlenül, - szellemileg levegőtlenül, ellehetetlenítve, oktatástól megfosztva, művészetét megtagadtatva kell élnie – ott senki ne nyissa ki a száját. Nem fogok életrajzi adatokat ismételgetni, mint egy kisiskolás.
Akit nagyon érdekel, nézzen utána. Engem az lázít, hogy egy kifejezetten atléta-termetű, gyönyörű férfiból 39 éves korára hogyan lett egy elhízott, szakállas, szétesett arcú roncs. Ugyan azt írják, hogy az az arc mesél.
Szeretetről, tudásról, tapasztalatról. Nekem az emberi kietlenségről, a géniusz szétrobbanásáról és az emberalatti lét bélyegeiről mesél.
„Az influenzás lázat 1981 augusztus hetedikén a gyógyszerekkel, alkohollal agyonterhelt szervezet nem tudta legyőzni. Feladta a harcot.”
Áll írva ez is. Ezt elhiszem. Van utolsó fényképe is. Összehasonlítva az elsővel, melyet édesanyjának ajánl – a vádiratot is fölösleges összesuszterolni.
Apa hiányában a cselédként kenyeret kereső anya örökbe adja Hajnóczyéknak. Ők a nevelő apa után Béla utónevet adtak neki, amit utált. Nevelőanyja „Béluskázásától” kilelte a hideg. Így lett ő magaválasztotta Péter. Sem a neve, sem a családja nem az övé.
Mije volt neki egyáltalán? Csillogó, ragyogó, veretes írói tehetsége.
Amiről írt, az viszont nemkívánatos berkekbe vitte – volna – az olvasót.
Nem vitte. Nem adták ki. A későbbiekben (mikor már emberileg mindennek vége volt) –amikor az olvasó elé kerülhetett, a szerkesztő megőrült tőle, mikor kéziratát megkapta. Aggályos pontossággal, sokszor tízszer áthúzva egy sor, vagy egy szó, föléírva a méghelyesebb, a számára legmegfelelőbb kifejezés. Soha nem szóltak érte. Kibogozták.
Rendbetették. Kiadták. Társasága, szellemi közege, baráti köre persze volt. De ez nem mentesít az alól, hogy taxira várva félek, hogy nincs egy ötvenes a zsebemben. Nem oldoz föl a csehóban a hajnali sorban állás alól, ahol remegve várom az első féldecis poharat. Tartalma kifelé kívánkozik nagyon. Aztán szűnik a remegés, beáll egyfajta nyugalom, kezdődhet a nap. Az alkoholista így működik, szegény. Menthetetlen, mert ez a betegség nem gyógyítható. Ha leáll és haláláig, kábé húsz évig még csak poharat sem lát – akkor is alkoholbetegként fog meghalni.
Nem én találtam ki – orvosi tény. Csáth Géza önként vállat „módosulása”
egy teljesen más társadalmi közegben, merőben más anyagi létben következett be. Nem lebecsülendő önként vállalt „küldetése”. Pusztán polgári jólétben, orvosdoktori diplomával a zsebben, mint abszolút „ avantgarde ” megnyilvánulása egy szintén kirobbanó tehetségnek.
Tiltakozás az is a társadalmi lehetetlenségek, a merev konvenciók ellen.
Nem kisebb az értéke. Hajnóczyé orcapirítóan méltatlan. A társadalom hamis védekezése az IGAZSÁGTÓL. „Csak” ráment egy ember, akiből nem lesz több. Ráment egy briliáns tehetség, aki szintén ismételhetetlen.
Lesz majd más, őbelőle több – soha.


Megállhatunk a kopjafa előtt, ha kimegyünk a sírjához. Gyárthatunk érveket, ellenérveket. Utólag adhatunk neki két mázsa kitüntetést.
Hajnóczy Péter 39 évesen elment, mert nem tűrte meg a közeg.
Nem volt élhető élet körülötte. Nem volt betevője sokszor. A kéziratpapírt szorította az utolsó pillanatig, mert üzenni akart.
Üzenete itt marad velünk. A legkevesebb, hogy szolid árnyékaként megpróbáljunk méltóképp elhelyezkedni ott, ahol neki soha nem sikerült, mert nem is sikerülhetett. Nem állhatom meg, hogy még egyszer, mementóként ne írjam le:
HAJNÓCZY PÉTER 1942. augusztus 10 – 1981. augusztus 7.

VÉGRE A PORAIRA LEGYEN BÉKE!

2005. 09.11.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man