Kettőnk meséje …

 

 

….oly furcsa, ahogy találkoztál velem
mi nem tudtuk mivégre mindez, hisz
nem volt bennünk szerelem, csak
bántott a két ember sorsa, kikért
aggódni mi dolgunk volt, nem
nézhettem, szótlanul, némán, hogy
kifosztottan kóborolsz …
Ezért fölvettelek magam mellé,
s ahogy futott a kis gép velünk,
úgy egyszerre biztosak lettünk,
ez nem csak úgy történt velünk.
Te puha tenyereddel fogtál,
én rettentő csodálkozom …
Jaj, ez a tánc, ez a szédítő, őrült tánc
Nem tudjuk mi lesz a vég …


Nem értem, mivégre mindez
hisz másutt járunk, más úton.
Te nem engedsz elfutni engem,
s én megbűvölten csak hagyom.
Ahogy sziromként érinted arcom,
én simítom sérült kezed.
Végzetes, őrült és édes,
de itt akarom és veled.
Én nem akarok tudni semmit,
megszűnt a szabad, a kell,
csak azt érzem, szeretni foglak,
más esküszöm, nem érdekel!
Légy velem hát, amíg lehet,
nem kérdezlek semmiről én …
Jaj, ez a tánc, ez a szédítő, őrült tánc,
Valóban, mi lesz a vég ?

Őrült és örök keringő, mi
nem ér véget sohasem,
mert a szerelmet az Isten írja,
mi nem tehetünk semmit sem.
Táncolunk, míg a zenénk tart.
Én érzem, hogy fogod kezem.
Sírjak, vagy nevessek halkan,
hisz utolért, s itt van velem.
Táncoljunk sokáig, kedves!
Hallgasd most csak a zenét,
jaj, az a nap, mikor felejtem
szemednek égkék színét …
Jaj, az a nap, mikor múlik,
Egyszerre tőlünk a lét,
s mi sírva keressük a porban
halott szerelmünk ütemét …
Utolsó, őrült keringő,
táncold még végig velem ….
Jaj, ez a tánc, ez a szédítő, őrült tánc,
ez az szédülten utolsó, tánc …
utolsó ... velem ….

 

 

 

       

 

Hommage a’ Leonard Cohen

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man