Különös állomás

 

 
 
Izgatottan váltottam jegyet. Mindenki tudja,vonattal én szinte soha nem megyek.
Most mégis nekiindultam a sötét állomáson,s büszkén,egyedül vettem jegyet.
Pontosan nem tudtam,a vonat hova visz.Pusztán végre menni akartam,s éreztem,maga a gondolat is felvidít.
 
Fölszálltam a  sötét szerelvényre.Tisztán tudtam,hogy ez nem a Gare de l’Este
Nem gondoltam semmi tragikusra.Mint vállakozó kiscserkész,elindultam csak az útra.A vonat ment,ment, zakatolt.Eszembe jutott idővel Zelk Zoltán vonata.
Gondoltam nem visz se ide,se oda.Pedig én nem sirattam Irént.Számomra ez csak kirándulás volt – én szegény.Nagyon furcsa, de nem jött a kalauz.Jegyem a kis asztalkára kitettem.Demonstrálva,hogy teljes jogú utas vagyok.Egyik állomás követte a másikat. Föl vagy leszálló sehol sem akadt.Rengeteg idő telt.
A vonat hosszú volt,vaksötét.Hirtelen akkor kaptam észbe,hogy sehol,egyetlen lámpa nem ég.Nem ég a lámpa és nincsen utas.Miféle vonatra szálltam, én hitehagyott, félbolond,szakadt? Egyszerre végre mozgást hallottam meg.
Na végre,most kezelni fogják a jegyem! Bejött egy ember. A sötétben nem látszott jól,hogy ez egyenruha.Azt vettem ki,hogy valami köpeny.Köpeny volt rajta,koromfekete. Jegyemet szelíd mozdulattal vette el.Annyira megilletődtem,hogy tőle semmit nem kérdeztem.Belül éreztem is,hiába kérdeznék, úgysem válaszol, nem felel.Rakott a jegyre egy lyukat.Utána megszólalt.
A hangja mély volt,tárgyilagos,nem kellemetlen,de olyan – végleges.
- Kedvesem, ez a jegy mostmár örökre érvényes.utazhat,ameddig akar.Én többet nem jövök.De nem fog jönni más se.Ez a te vonatod.Eldöntötted,felszállsz.Nem akadályozott meg benne senkise.De tudd,megálló nincs több.Ez a vonat örökké menni fog.Jóéjszakát!- azzal elhagyta a fülkét.Tudtam őt sem látom soha többé.
A vonat futott,futott a semmibe.Én beletörődve rajtamaradtam.Tudtam,többé nem szed le róla senkise.Futottunk a kietlen éjszakában,azt gondoltam,elvégeztetett.
El is aludtam,fejemet hátratámasztva.Mindegy már,éberen,vagy alva.Se parancs se könyörgés nem ígért megálljt.Nem féltem,csak nagyon egyedül voltam.Valahol éreztem,ennek nem így kellene végetérnie.Aztán megszakadt minden,lett teljes,vak sötét.
 
Arra ébredtem, ragyogón süt a nap.A fiam megsimogatja az arcomat:- Ébredj már föl végre,nagyon rosszat álmodhattál,szivem.Öltözz fel,elviszlek a hegyekbe.Kávét se főzzél, útközben majd találunk azt is,csak hadd vigyelek végre innen. – Kiugrottam,felöltöztem,Kénytelen voltam szépnek lenni,hiszen az én fiam azt nem tűrné el,hogy slampos,vagy kialvatlan legyek.Smink,csinos nadrág,pulóver,kötött kiskabát. – Ejha,de jól nézel ma ki! – kötődött velem,s rohantunk. Vártak a hegyek.Várt az élet,az igazi történések vártak,pokolba minden minden másnak.Az a valóság,ha az én fiamnak rámragyog a szeme.

 

 

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man