KÉKSZAKÁLLÚ IMÁJA

Hatalmas Isten!

Te ismered lelkem súlyos gondjait. Megjártam az élet éjsötét, fekete sávjait. Jártam esőben, tépett a szél. Lelkemben a béke, ez áldott galamb, fehérségnek éke, fészket nem rakott. Gyűjtöttem vagyont, nem boldogított. Leltem asszonyokra, nem azt adták, amit áhítottam.
Nem kellett a lelkem, megtört, véres szívem. Vakultan nézték, hol a hatalom. Nem vagyok vétlen én sem, jól tudod, Fenséges, de szívem alján a szándék mindig ottan élt. Akartam én a békességet, virágom a kertben mégis vért gyöngyöztet és váram fala sír!

Most itt van előttem utolsó lehetőség: - Judit, oly naiv s ifjú, szép.
Lelkében kicsiny a tudás még, de talán ő megérti egy megtört férfi vágyódó szívét. Talán nem kell napszakot adni néki? Beéri velem, s bizalmától, hív szeretetétől fölragyog e vár! De szép lenne! Fölszáradna a rózsák vére, s végre nem könnyeznének a falak. Nem kellene a hatalom.
Nyugalom és végre a bizalom. Abban fészket lelni – jó. De látod, Uram, a megnyugvás késni látszik, hiszen kérdez, egyre kérdez, érzem ebből még baj lesz. Válaszom nem lesz neki elég. Hiába is terítem eléje szakadt, bánatos szívem barna köpenyét. Követel, a szerencsétlen. Kutatja feledendő titkaim. Kulcsokat még és még és még….A kíváncsiságból soha nem elég? Idézi fejünkre a bajt.

Ha csak kicsit hinni tudna bennem, ha számára megtört szívem szerelme lenne elég. Ha megértené, ne nyitogassunk olyasmit, mi amúgy is sajog, fájva éget, felejteni lenne szép. De nem elég, de nem elég, de nem elég!!! Uram! Ítéletedbe belenyugszom – bár a csúcson a hatalmas
C-dúr erejével egész birodalmam elékönyörögtem. Zúgott, zengett az érv. Süket fülekre lelve jött a még….Így belenyugszom, el nem nyerhettem a nyugalom szentséges kertjének hűs ölét. Ráadom hát a palástot. Fejére súlyos koronát rakok. Kiválasztott helyett lett ő negyedik asszony…

S elfáradt szívem kiszáradt, s halott! Legyen hát meg a Te akaratod!

Ámen.

2005. 10. 01.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man