Hogyan jutottál be…

 

 

Ma sem tudom.Az eső ádázul dobolt az ablakon.Bekopogtál rajta,el voltál nagyon ázva.Ruhában,lélekben egyaránt.Adtam neked kulcsot.Gyere be,téged védeni én maradjak száraz legalább.

 

Lefejtettelek,mint egy érett narancsot.Puha frottirokat vettem elő.Dörgöltem ádázul a didergő testet,majd puha,hófehér köpenyem vettem elő.Lábadra vastag,fehér zoknit húztam (bakancsba való hófehér baba,mely új maradt,mert mire rászántam magam, messze odalett a  divatja).De puha és melegít és akkora amekkorának épp lennie kell.Kaptál takarót is,meg átöleltelek.Ahogy alábbhagyott benned a didergés,megláttam szemed alatt a mély,fájdalmas árkot.Téged valaki nagyon,nagyon bántott – ötlött fel bennem a gondolat,s azonnal vele az,hogy meggyógyítalak.Hajad már száradt,a tea meleg volt,végre elnyújtóztál kényesen.

Nagy,fényes kandúr, mi a frásznak kellesz itt nekem? Kötődtem magammal,de neked szót se szóltam.Nem szoktam sebekbe úlból belevájni.Hóhér,az végképp nem vagyok.Amikor teljesen megnyugodtál,enni adtam,hogy erőre kapjál.Kezemből kaptál minden falatot.Olyan voltál,mint fészekből hullott madárka.Sejtettem,értettem gyengeségedet.Megértettem,te ez vagy,lételemed a béke,s ha nyugton hagynak,csak engedjenek megpihenni kicsit.Mivel én anyának születtem, ezt csak így hozta magával a sors,nagyon jól esett gondoskodni rólad,s jól esett,pár órára lehettem otthonod.Te szépen megnyugodtál.Elbeszéltük mindet ami fájt.Láttam ahogy a mázsás gondok sorra emelődnek szavaim nyomán le a válladról.Beszéltem hozzád, őszintén,konokul,de kedvesen,mint beteg gyerekhez szokás.Sorsát magában hordja,aki él.Ne erőszakoljuk, ne terheljük.Segítsük,ha már eszköztárunk ilyen kevésre zsugorodott.Én nem lehetek, de sajnos más sem lehet soha az otthonod.

Tiéd a nagyvilág,téged várnak a fák,a madarak,te akkor vagy szép és nyugodt,ha magad és szabadban teljesen szabad vagy.Szóban, hangosan megígértem,nálam mindig lesz törülköző.Jó szó, tea,meleg,vagy hűvös,ha nyár van,hozzá sör.Kacagás,adoma,jókedv,s ami kell.Szólnod se kell majd,tudni fogom,mikor menned kell.Érzem én,mikor hívnak téged a végtelen utak.Menj el kedves vándor én ugyan vissza dehogy tartalak.Ha valami történne véled, megérzem bizton,erősen tudom.Nem siratlak majd,hiszen akinek jó,azt siratni nem szabad.

Mosollyal erősítem:-Nyugodjál,mostmár megérkeztél végre,jó helyen vagy.-

Akkor elteszem a köpenyt,a sok kendőt,rád emelem sörös poharam!Köszöntlek téged,örök bájos ismeretlen,kinek órákra csak,de néha az anyja lehettem.

Fészke,menedéke,jussa a nyugalomhoz,biztos fedezék.Isten veled,te kóbor lélek.

Titokban megsimogatom majd tested már kihült helyét.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man