CREDO

Hatalmas üvegkupolán haladtam át.Mezítláb voltam.Alattam a padló valami márványszerű, nagyon fehér,langyos anyag volt.Kellemesen érintette a talpamat. Rajtam földig érő hófehér,sokredőjű ruha,mélyen kivágva,az egész kelme velem ringott, ritmikusan,ahogyan nyugodtan lépdeltem.

Ez a teljesen átlátszó építmény üres volt és írtózatosan magas.Nem volt benne semmi és senki,csak én.A hatalmas üvegen nem lehetett kivenni,mi tartja össze ezt az súlyos tömeget.Dőlt be a nap.Elképesztő nyugalom és csend volt.Nagyon lassan és nagyon sokáig kellett mennem.Jó volt.Később,nagyon halkan Mahalia Jackson dúdolása hallatszott,mintha sok drapérián kellene hangjának áttörnie.Símultam a hangba.A levegő úgy vett körül,mint egy ölelés.Nyugalom,séta,dúdolás.Nagyon szép voltam.Arcomon a béke és a szeretet.Gondolataimat mintha kitörölték volna,csak tudtam,mennem kell.Valahol ennek a hatalmas,boltíves,végtelen folyosónak a végén három alak derengett.Nagyon de nagyon messze.Nem gondoltam az idővel.Bizonyosság volt bennem,elérem őket.A sugarak körülöleltek és nem volt kétséges,hogy ez a ragyogás most nekem szól.Természetes volt,barátságos,meleg és biztonságos.Nyugalmas.A három alak furcsa alakzatban állt,ezt már ki tudtam venni,hisz közeledtem.Kettő elől,de egymástól kicsit távolabb,hogy látni engedjék a hátul állót.Magasak voltak.Olyan távolból is áradt belőlük a szépség és a nyugalom.Közeledve kivehető lett,hogy a velem szemben balfelől álló alak szakállt és vállig érő,selymes,barna hajat viselt.Az ő szeme vonzott.Hívott.Jobbfelől egy vékonyabb,szintén magas alak állt.Őfelőle megilletődöttséget éreztem.A hátul álló mosolygott.Ez a mosoly olyan boldogsággal töltött el,hogy majdnem megálltam.Tudtam,ezt most nem szabad.Lépteim surrantak tovább feléjük.Átértem a végtelennek tűnő út nagyobb részén.A szakállas rámmosolygott és kedvesen kinyújtotta felém a kezét.Csodálatos volt érezni az átáramló szeretet melegét.Fogtam a kezét. Éreztem,hogy nagyon fontosat,súlyosat akar velem tenni.Valami nagyon meghatározót.Mint egy bizakodó óvodás,erősen tartottam a tenyerét.Megértettem őt.Nem voltak szavak.A szakállas szelíden a vékony idegen mellé vont.Érte is kinyújtotta a kezét.Hosszan tartotta mindkettőnkét.Aztán egymásba fonta az idegenét és az enyémet.Mi belekapaszkodtunk egymásba.Tudtam,többé soha nem engedhetem el.Nem is volt szándékomban többé magára hagyni.A szakállas alak szelíden intett.Mehettünk.Immár a visszafelé vezető úton,ami kivisz a napfénybe.Mielőtt megfordultunk és elindultunk volna, ránéztem a hátul álló kedves alakra.Nagyon szép volt,nagyon boldog.Mosolygott,s egy picit bólintott.A szakállas mégegyszer barátságosan,elbocsájtólag intett kettőnknek,majd a harmadikhoz lépett. Átkarolta a vállát, s ráérősen elindultak befelé,az ő irányukba.A magas ,kedves alak visszafordította a fejét,rámmosolygott,hajszálnyit bólintott mégegyszer,jól van.Nem fordultak többé vissza.Mi ketten elindultunk a fénybe.Megszűnt a márványlap,kiléptünk a fűre.A nap részegen szórta ránk a sugarakat.Mi megilletődötten,boldogan,nagy nagy nyugalommal elindultunk…ÉLNI.

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man