Angyalok délután

Amikor Miklós meghalt,egészen biztos voltam benne,hogy egyfajta létezés megszűnt,de ezzel nincs vége semminek. Nem foghatom meg a nyakát,szelíden felágaskodva,nem simogathatom meg tengernyi haját. Ő ezt nem is igen bánja,mert szeretett nagyon,csak mindig megőrizte az auráját magának. Néha beengedett,akkor nagyon boldog voltam.

 Mostmár, hogy földi valóságában nincs,elgondolkodtam azon a kézenfekvő dolgon,hogy mivégre is vagyok én fordító?Ha a németet magyarra le tudom fordítani – pedig a szavakat sem lehet megfogni,hogyne tudnám lefordítani az ő mostani létét – emberre,élő ember fantáziájára. Hogyan néznek ki és hol vannak,azzal én nem gondolok. A szavak érinthetetlenek,tehát a magasrendű szellemiség,amit mi léleknek nevezünk,az sem érinthető. Ilyeténmód az előbbi kérdések feleslegessé váltak. Kezük biztos nincs,de a jóságuk sugárzik,mint a napfény és találkoznak,mindenki mindenkivel,ezt is így fordítom. Egymás mellé kerül például József Attilával. Ők nagyon értenék egymást. Egyforma korban vitte el őket a betegség. Attiláét meg lehetett határozni. Miklósét nem. Mivel mindenki olyan marad,ahogyan eltávozott – nekem ez kézenfekvő – nem külsőleg,mert arról nem gondolkodom. Lélekben,tapasztalatban,már megélt élményekkel gazdagon. Ez nem vész el. Most lefordítom,hogyan kommunikálhatnak egymással. Miklós tudatja Attilával,mennyire tisztelte,meg anya mennyit mesélt róla. Magyarázta,miért kell ez a sor ide,mitől olyan fontos,súlyos. Attila megdöbben,mert visszagondol az ÉLET - re. Arra hogy akkor ő verseket írt a kezével. Nem veszett el egy sem,mindet tudja. És akkor jön ez a furcsa,csendes lélek és szól őróla,szeretettel és nagy fontosságot tulajdonítva egykori szavainak. Lelkük összemosolyog,nem tudom,hogyan csinálják,de a derű és a nyugalom az tapintható. Több szellemiség is arra jár – mondom fordítok,hisz honnan tudnám,hogy járnak-e?Megosztanak minden szépet egymással. Nagyon jó hangulat van. Nem kell sietni,nem kell órát nézni,nem kell félni,nem kell szenvedni.Arra jár a szakállas ember is,megnézi a nyáját.Már nem gondol avval,mennyire megbántották itt a földön.Annak örül,hogy őnála minden szép és egyenes.Egy pillantása – mondom,fordítok,lélekről emberre – végigsimítja Attilát és Miklóst.Mivel ők hárman hasonló korúan mentek átra,jól összeillenek.Nem tudnak megtanulni megöregedni.Ez viszont nekem jó,mert szép marad az én drága lelkem…Aki pedig idelenn másnak ártott,azt hagyják gondolkodni.Annál nagyobb erőpróbát nem tudok elképzelni,mint mikor valaki szembesül,immár megtisztultan a saját gonoszságaival.Nem kell itten a kénköves.Pont elég ez is,még sok is.De nincsenek elválasztva,kirekesztve ők sem,csak mindent végig kell élni….Kemény lehet.Így telik el egy angyaldélután.Nekem ez olyan jó volt és biztonságos,mert az én lelkem azt érzi,jól fordítottam.Miklóshoz már nem szabad szólni,ő ebben a dimenzióban már nem érinthető.A szép,szakállas emberrel megüzenem neki,hogy nagyon szeretem,mindig szeretni fogom.A szakállas ember mosolyog,mert tudja,hogy butaság az egész.Ő is tudja,Miklós is tudja,hogy mindig szeretni fogom.De átadja neki,hogy megnyugodjak,hogy nekem jobb legyen.

És tényleg,sokkal,sokkal jobb…

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man